25. Rész - A lány, akit látok ...

ALLI JACKSON szemszöge

Hero / Ha vége indítsd újra ! /

- Alli! Itt van Daniell! - kiált fel anya a földszintről. 

- Remek - kiáltok vissza unottan, miközben magam elé képzelem nemleges bólogatását, amit kizárólag viselkedésem idéz elő nála. Fejemet a falnak döntöm, mielőtt rávenném magam, hogy legalább köszönni mennyek le, de mielőtt bármivel is biztathatnám magam bátyám tör be a szobámba. 

- Minden rendben? - kérdezem. Zihál, mint aki most futotta le a maratont, de megnyugtatásom érdekében bólint egyet, majd közelebb jön és ráveti magát az ágyamra, amit épp azelőtt raktam össze. 

- Dave! - nyüszögök - Három napja, most volt először beágyazva - tárom szét a kezem, amit utána hanyagul leengedek, és hagyom, combomnak csapódjon. Nem kell túlmagyaráznom, hiszen az egyetlen aki tudja, hogy miért voltam ilyen állapotban három napig az Dave.
- Majd megcsinálom - reagál, mikor már visszatért belé az élet. 

- Ajánlom is - mosolygok rá halványan. 

- Most hová mész? - kérdezi, miközben könyökére támaszkodva felül az ágyamban. 

- Köszönök Daniellnek - mosolygok angyalian, majd egy grimasz és szemforgatás megejtése után elindulok. 

Bátyám jóízű nevetése végig kísér, míg unottan lesétálok a lépcsőn egyenesen a nappaliba. 

- Szia Alli - pattan fel Daniell azonnal. Mozdulatairól lerí, hogy két puszival akar köszönteni, így rögtön kifogásokat kezdek keresni.

- Sajnálom, náthás vagyok - színlelek köhögést, majd lehuppanok anya mellé, aki kidülledt szemekkel figyelte hárításom. 

Daniell mosolyt erőltet arcára, miközben leül a velünk szemben lévő fotelra, majd rám szegezi pillantását. 

- Szóval, Alli! Azért jöttem, hogy ... - Kizárt! 

- Mit lehet enni? - pattanok fel anya mellől, majd egyenesen a konyha felé indulok. Azonnal meglátom bátyámat, aki hatalmas mosollyal az arcán áll a lépcsőn. Kezeit összefonja mellkasa előtt, majd bólint egyet, mintha azt mondaná; így tovább. 

Egy gyilkos pillantással elintézem, majd a konyhába érve kitárom a hűtőt, és nézelődni kezdek benne. 

Mivel egyáltalán nincs étvágyam, csak egy joghurtot veszek ki, de amint megfordulok majdnem el is ejtem azt. 

- Alli Jackson! Mit művelsz? - förmed rám anya halkan, csípőre tett kézzel. Leszedem joghurtomról a papírt, majd kanalat teszek bele és egyik szemöldököm felhúzom.

- Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem épp joghurtot eszek - csinálok hülyét magamból unottan, miközben bekapok egy kanállal az erdei gyümölcsös finomságból.

- Fejezd be! Menj szépen vissza, és viselkedj olyan lányként Daniellel, amilyennek neveltünk! - kapja ki a kezemből a kis dobozt anya, majd levágva azt a konyhapultra int, hogy menjek.

Fejemben megállás nélkül egy szitok-áradat kering, de tudom, hogy fegyelmeznem kell magam. Egy erőltetett mosoly szökik arcomra, mikor Daniell rám pillant, de nem törődve pillantásával ülök le a tőle legtávolabbra eső ülőgarnitúrára. 

Anya mosolya lefagy igényesen sminkelt arcáról, mikor meglátja a helyzetet. Daniell zavartan ül a fotelben, míg én unottan kapcsolgatom a tévét. 

- Daniell! Úgy tudom, hoztál egy DVD-t, amit Allivel megnézhetnétek - szólal meg anya. A ráncok tucatszámra jelennek meg homlokomon, miközben feléjük pillant. Daniell bólint, majd anya utasítására elindul és beteszi a filmet a DVD lejátszóba. 

Anya arcán egy amolyan ,, én nyertem" mosoly pihen, míg én megforgatom szemeimet, majd unottan arrébb mászok, hogy Daniell ne üljön rám. 

- Elférsz? - mosolygok rá gúnyosan, miután mellém ült. 

- Persze - bólint, miközben próbálja elkapni a tekintetem. 

Hatalmas összpontosítás szükséges ahhoz, hogy ne aludjak el körülbelül fél perc alatt. A romantikus filmet, amit Daniell hozott legalább kismilliószor láttam, és már visszafele is tudom a szövegét. 

Megdörzsölöm a szemem, majd tovább bámulom a hatalmas tévét, ami a falra van rögzítve. 

- Sajnálom - mondom, mikor meghallom csengőhangom a konyhából. Elmormolok egy imát, míg a konyhába nem érek, majd azonnal a pultra csücsülök, és kijelzőmre pillantok.
Mivel az ismeretlen számot nem szoktam felvenni, egy könnyed mozdulattal kinyomom a hívást, de mivel nincs kedvem visszamenni fülemhez emelem a készüléket, és beszélgetést színlelek. Telefonnal a kezemben sétálok vissza a nappaliba, ahol a kanapén fekvő srác egy pillanat alatt megállítja a filmet.

- Nem, sajnos nem tudunk találkozni. Prog... - szavam elakad, Daniell szeme pedig kidülled, mikor az eddig nyugalmi állapotban lévő telefon hirtelen zenélni kezd, ezzel lebuktatva engem. 

A hívást kinyomom, anélkül, hogy a képernyőre néznék. Állom Daniell pillantását, ami korántsem annyira haragos, mint amilyen anyáé, aki pont a nappaliban tartózkodott a kis játékom alatt. 

Várom a támadást anya részéről, hogy mikor vonja kérdőre viselkedésem, de ehelyett csak megköszörüli a torkát és így szól: 

- Szólj a bátyádnak! - utasít mosolyt erőltetve arcára. Még egyszer Daniellre pillantok, akinek a haragot szórakozottság váltotta fel szemeiben. 

Érzem magamon anya szigorú pillantását, egészen addig, míg el nem tűnök a lépcsőfordulóban és nem lépek be a szobámba, ahol bátyámat pillantom meg az ágyamon elterülve. 

- Gyere le - mondom neki egy sóhajtás közepette. 

- Minek? - kerekednek ki szemei. Megrántom a vállam, majd a fürdőbe sétálok, aminek ajtaját magamra zárom. Akadozva csúszok le egészen a hideg földig, ahol aztán a fejemet az ajtónak döntve kezdek el gondolkodni. 

Hogy min gondolkodom? Nem tudom, de ezerrel kattognak a kerekek az agyamban, és érzem, hogyha nem sikolthatok egy hatalmasat, akkor megőrülök. 

- Minden rendben? - kérdezi Dave, miközben halkan bekopog az ajtón. Sikítás helyett inkább csak halkan megnyugtatom, hogy mehet, nemsokára én is megyek, majd hallva, hogy az ajtó becsukódik sóhajtok egy nagyot. Idegesen tördelem az ujjaimat, miközben az esetleges kifogásokon töröm az agyam, amikkel megúszhatnám a további beszélgetést a lentiekkel. 

Lassan tudatosul bennem, hogy anya semmilyen kifogást nem fogadna ebben a helyzetben, így a kilincsbe kapaszkodva felhúzom magam, majd a tükörhöz sétálok. 

Gyengének érzem magam, és a három nappal ezelőtti események ismét kezdenek maguk alá gyűrni. Reméltem, hogy ennyi külön töltött idő majd kitisztítja a fejem, esetleg olyan döntést tudok hozni, ami helyt áll, de ehelyett csak ostobaságok jutottak az eszembe, és arra döbbentem rá, hogy akármit tehetek, Harry ugyan úgy hiányozni fog. 

A tükörbe pillantok, bár azonnal meg is bánom, hiszen a lány, akit látok nem én vagyok. Egyszerűen nem ismerek magamra... 

Hajam szanaszét áll, szemeim alatt halvány karikák árulják el, hogy az elmúlt pár napban alig aludtam, s arcom is nyúzott. Megnyugtató azonban, hogy szemeim már nem vörösek a sírástól, és már senki nem tudná megmondani, hogy órákig zokogtam még tegnap este is. 

Próbálok megnyugodni, miközben egy mély levegőket veszek, majd ezt követően kijövök a fürdőből és lassan a lépcső felé veszem az irányt. 

Egyik lépcsőfokról a másikra lépek, miközben kezemet végig húzom a fa korláton, ami a lépcsőt keretezi. A nappaliban lezajló beszélgetésekből már néha megüti egy-két beszédfoszlány a fülem, de annak ellenére sem gyorsítok, hogy többször is hallom a nevem. 

 - Szia kicsim - simítja meg apa a hátam, mikor mellé és Dave mellé ülök. Bátyám rám mosolyog, míg én egy bólintással közlöm vele, hogy minden rendben. 

Apa mozdulata meglep, mivel tudtommal még mindig ki van rám élezve az esküvőn történtek miatt, de nem szentelek neki nagyobb figyelmet, hiszen mindig ilyen hangulatember volt. 

A körülöttem lévők folyamatosan beszélgetnek, egyszer erről, egyszer arról. Majdnem minden szóba jön, még Daniell is mesél a gyerekkoráról, amit nekem figyelemmel kéne hallgatnom. 

Azt hiszem, nem meglepő, hogy én most is a gondolataimba temetkezve vegyülök el a többiek közt. 

Néha villantok egy halvány mosolyt, mikor azt látom, hogy a többiek nevetnek, de nem különösebben veszek részt a társaságban. 

Hirtelen jut eszembe, hogy meg sem néztem még ki keresett az előbb, így kevésbé feltűnően telefonomat kezdem keresni. 

Mikor megtalálom hátradőlök a kanapén, ezzel Dave mögé bújva, majd beírom a biztonsági kódot, és megnyitom a hívásnaplót.  

Szívem hevesebben kezd verni, mikor megpillantom a nevet, ami már két napja nem díszítette a telefonom képernyőjét. 

Jó érzéssel tölt el, hogy próbált keresni, de azonnal elszontyolodom, mikor eszembe jut, hogy mit vonhat le abból, hogy kinyomtam. 

Természetes, hogy még mindig haragszom rá, de azt magamnak is be kell látnom, hogy ez nem mehet így tovább. 

Fejemet az ablak felé kapom, mikor egy hatalmas dörgés ijeszt meg mindenkit a helyiségben. Az eső mintha dézsából öntenék, úgy kezd el szakadni kint, ezzel mindent felemlegetve bennem. 

Nem véletlenül futottam utána, nem véletlenül mondtam neki azokat, amiket mondtam, s nem véletlenül könyveltem el magamban, hogy bátran befogom jelenteni a szüleimnek, hogy; Ő az. 

Hanyagul elengedem fülem mellett a szavakat, - kérdéseket, amikről tudom, hogy nekem szánták őket. 

Figyelmem teljesen a szapora esőcseppekre irányítom, miközben mindent letisztázok magamban. 

- Alli! - ránt vissza a jelenbe anya. Szemem össze-vissza igázik a nappaliban ülők között, majd egy halvány mosoly szökik arcomra.

- Sajnálom - mondom, miközben felpattanok Dave mellől, és kettesével szedve a fokokat rohanok felfelé. Anya utánam kiabál ugyan, de nem állok meg.  

Mivel Dave szobája előbb van mint  az enyém, így oda rohanok be, és az ő szekrényéből veszek ki egy pulóvert, ami jelen esetben hatalmas rám. Gyorsan belebújok, majd  telefonomat a kezemben szorongatva rohanok le ugyanolyan gyorsan a lépcsőn, mint amilyen gyorsan felrohantam az imént. 

- Mi ütött beléd? - vár rám anya a lépcsőfordulóban. Nem válaszolok, és simán ki is kerülném ha nem ragadná meg alkarom. 

- Engedj el anya - suttogom, majd kirántom kezem az övéből. A nappaliban kérdő pillantásokkal találom szembe magam, s egyedül Dave az, aki ugyan úgy ül a kanapén, miközben mosolyogva felém biccent. 

A hatalmas pulóver kapucniját a fejemre rántom, és nem törődve a hideg idővel és az esővel, kilépek az ajtón. 

A pulcsi ujját ráhúzom kézfejemre, ezzel megvédve telefonomat, majd rohanni kezdek. 

Teljesen elmerülök a gondolataimba, ezért is lep meg, mikor pillanatok alatt Harry otthona előtt találom magam. Kimerültnek érzem magam, s remegek. 

Nehéz lenne megállapítani, hogy azért, mert futottam, vagy mert félek, mit fog szólni, amikor meglát. 

Kezemet lassan emelem kopogásra, majd azonnal vissza is rántom magam elé. 

Őrültség - gondolom magamban, de hamar összeszedem magam. 

Mély levegőt veszek, kezemet ismét az ajtóhoz emelem, de ezúttal be is kopogok. A halk kopogást még én is alig hallom, ezért lep meg, mikor lépteket hallok az ajtó túloldaláról. 

Egyre jobban izgulok, s próbálom szabályozni szabálytalan légzésem. A hatalmas bejárati ajtó kinyílik előttem, és a sötét ellenére azonnal felismerem felém tornyosuló alakját. 

Nagyot nyelek, mikor látom, hogy szeme elkerekedik. 

- Alli.. hát te.. - habog össze-vissza. 

- Remélem nagyon meggyőző magyarázattal tudsz szolgálni a Colourban történteket illetően - zihálok, de ajkaimra halvány mosoly szökik - mert én nem bírok ki még egy órát Daniellel - kuncogok egyet nagyon halkan. Hallom, hogy ő is alig hallhatóan felnevet, majd száját féloldalas mosolyra húzza és átlépve lakása küszöbét jön hozzám közelebb. 

Mosolyogni kezdek, mikor megérzem egyik kezét, ahogy benyúl hosszú pulcsim ujjába, és összekulcsolja ujjaimat az övével. 

Ezután már minden jelentéktelennek tűnik körülöttem, s mást nem is fogok fel, csak mikor ajkait az enyémre nyomja... én pedig nem ellenkezek. 

Alice W.