31. Rész - Nem mindegy?

 ALLI JACKSON szemszöge

Love The Way You Lie / Ha vége indítsd újra ! /

Akármilyen kényelmes Harry ágya, s akármennyire árad belőle barátom nyugtató illata, nem tudok elaludni. Sóhajtva fordulok

át ismét másik oldalamra, majd szememmel távolról kezdem el tanulmányozni a falra kirakott képek sokaságát, amik – talán – segíthetnek megismerni Harry egy másik oldalát. Minden képen mosolyog, s felhőtlenül boldognak látszik. A legtöbb kép olyan, amin a nővérével van, de akad olyan is, ahol az egész családdal, s olyan is, amin a barátaival.
Hunyorítok, hogy jobban lássam az egyik fekete keretbe helyezett képet, vagyis inkább a Harry jobb oldalán álló fiút. Pillantásom nem szakítom el a képről még akkor sem, mikor lerúgom magamról a meleg takarót, s kikelve az ágyból a falhoz sétálok, hogy közelről is szemügyre vehessem a fényképet.
Ajkaim leheletnyit elválnak, miután egy-két évet rádobok a fekete rövid ujjúban pózoló srácra, aki Harry mellett áll. Ha más nem is, tengerkék szemei azonnal elárulják a srácot, akivel már ann
yiszor volt szerencsém találkozni… például mikor hirtelen jelent meg Harry hálószobájának ajtajában.
- Úr isten – ugrok fel ijedtembe, mikor két erős kar sunyin derekam köré tekeredik.
- Sh – csitítgat Harry suttogva, miközben lassan maga felé fordít.

 - Mit csinálsz itt? – kérdezem suttogva, mosollyal az arcomon.
- Átjöttem megnézni, hogy tudsz-e aludni – mondja, majd gyors csókot lop.
- De hát a nővéred ...  – kezdenék el célozgatni a szomszéd szoba tulajdonosára.
- Már alszik – válaszolja könnyedén, majd elnéz vállam fölött. Tekintete elidőzik a képen, aminek megfigyelésével én is annyit töltöttem az előbb, majd ismét rám néz.
- Felismerted Stant? – mosolyog, bár egy pillanatra úgy érzem, mintha elgondolkodott volna azon, rákérdezzen-e konkrétan barátjára.
- Ühüm – bólintok, majd kezemet mellkasára vezetem, s fehér pólóját kezdem el piszkálni.
Mosolygok, mikor szanaszét álló tincseim közül Harry egyet fülem mögé tűr, majd lágy puszit nyom orrom hegyére.
- Nem mesélted, hogy Stannel régebb óta ismeritek egymást – jegyzem meg még mindig halkan, hiszen nem szeretném elárulni magunkat. Minden beszélgetésünket visszajátszom magamban, de egyszerűen nem rémlik olyan, hogy Harry beszélt volna erről, de még ezzel kapcsolatosról sem. Váratlanul ér a felismerés, hogy Harry egyáltalán nem beszélt nekem New York előtti életéről, azon kívül, hogy elmondta miért hagyta itt családját.
- Soha nem jött szóba- vonja meg vállát lezserül. Mosolyogva bólintok. – Szeretnéd, hogy itt maradjak veled éjszakára? – suttogja fülembe, majd ajkaival épp, hogy érinteni kezdi nyakamat.
- Szeretném – sóhajtok – de anyukád bizalmát viszont nem szeretném eljátszani – húzom el számat.
Tökéletes ajkai féloldalas mosolyra húzódnak, biccent egyet. Körülbelül negyed órát beszélgetünk még teljesen jelentéktelen dolgokról, illetve próbálom terelgetni a szót Harry régi élete felé, természetesen nem sok sikerrel.
-  Még meggondolhatod magad – suttogja alig hallhatóan már az ajtófélfának dőlve, alig fél centire tőlem. Mosoly formálódik ajkaimon. Akármennyire szeretném Harryvel tölteni az éjszakát, nem szeretnék már az első este rossz benyomást tenni a családjára.
- Menj szépen – lököm óvatosan a nővére ajtaja felé. Még lop egy gyors csókot, majd jóéjszakát kíván és elindul.


Az ég szürke, borús, semmi jót nem sugall. A kocsi ajtaja hangosan csapódik be, majd megvárom, míg Gemma mellém lép, s együtt lépünk be a hangulatos kávéház kis ajtaján. Az ajtó felé szerelt csengő jelez érkezésünkkor, majd egy asztalhoz sétálunk, kabátunkat a szék háttámlájára tesszük, és elmondjuk rendelésünket a fiatal pincér fiúnak, aki szinte azonnal az asztalunk mellett termett. Mosolyog, miközben felfirkantja kis füzetére a rendelést, majd el is tűnik a pult mögött.
- Szóval Alli – mosolyog rám a velem szembe ülő barna hajú lány. Kezeit összekulcsolja, az asztalra könyököl, fejét összekulcsolt kezein kezdni pihentetni.  Mielőtt bármilyen kérdést feltehetett volna, megérkezik a rendelésünk, ami kicsit késlelteti Gemmat abban, hogy megtudja a válaszokat azokra a kérdésekre, amiket ugyan személyesen még nem, de magában biztos feltett már párszor.
- Azt se tudom, mivel kezdjem – kuncog, amin nekem is nevetnem kell. Nagy nehezen, de felteszi az első kérdést, majd a másodikat is és a harmadikat is. Szép lassan vesszük sorra a kérdéseket, amik többnyire az életemmel kapcsolatosak. Hol dolgozom, milyen a kapcsolatom a családommal és a többi.
- Tegnap este hamar kiraktad Harry szűrét – nevet fel a kelleténél kicsit hangosabban Gemma, amitől több szempár is ránk irányul. Gyorsan szája elé kap, majd szégyenlősen körbe néz. Hirtelen azt sem tudom, mit feleljek, hiszen esélyem sincs letagadni, viszont nagyon kifejteni sem akarom a tegnap estémet. Jobban belegondolva, elképzelhető, hogy Gemma többet tudna mondani Stanről, illetve arról, a két fiú mióta ismerik egymást Isten igazából, de ezt a témát nem akarom feszegetni.
- Ne aggódj, csak én vettem észre – legyint elnézően. Kicsit megkönnyebbülök, bár kínosan érzem magam, hogy még reagálni sem voltam képes.
- Azt mondta, már alszol – osztom meg Harry testvérével a téves információt, aminek hitében Harry tegnap elhagyta testvére szobáját.
- Aludtam is – válaszol. – Harry sosem tudta halkan becsukni az ajtómat – ad magyarázatot előbbi kijelentésére. Bólintok, majd óvatosan belekortyolok a még mindig forró kávémba, aminek kesernyés íze könyörtelenül folyik végig torkomon.
- Ne haragudj – kérek bocsánatot zavart mosollyal az arcomon. Hogy miért kérek bocsánatot, azt magam sem tudom, hiszen semmi törvénybeütközőt nem tettünk.
- Ne hülyéskedj – mosolyog. – Bár azon tényleg meglepődtem, hogy visszajött – néz rám, egyik szemöldökét felhúzza.
- Nem akartam anyukátok bizalmával játszani – vallom be őszintén, talán kicsit nevetséges indokomat.
Gemma harsányan felkuncog, nevetése mégse olyan hangos, mint az előbb.
- Alli! Anya csak viccelt – temeti arcát tenyerébe. Ajkaim elválnak, tátott szájjal ülök tovább az asztalnál, majd lassan hajamba túrok, s nevetni kezdek.


Az ajtó csapódása kicsit mindhármunkat megugraszt, ám mégsem lep meg annyira, mint a beszélgetés foszlány, amit utána hallok. Ajkaimat összepréselem, majd Harry anyukája és Gemma közt kezdem ingatni tekintetem. 
- Túl veszé… - Harry mondatát félbehagyja, mikor a tágas nappaliba érve megpillantanak minket, de van egy olyan érzésem, hogy a mondat félbehagyásának a fő oka én vagyok.
- Még folytatjuk – közli ridegen Harry, majd ellép a férfi mellől, egyenesen felénk indul. Kicsit arrébb csúszok a kényelmes bőrkanapén, hogy Harry mellém tudjon ülni, majd viszonzom a csókot, amit hirtelen kapok.
- Még nem volt alkalmam bemutatkozni – lép elém jobb kezét nyújtva az idősebb férfi. Barna haja, erős testalkata van, s sugárzóan zöld szeme, ami már meg sem lep.
- Robert – mondja csak keresztnevét, miközben megrázza kezem.
- Alli Jackson – mosolygok szégyenlősen, majd ezt követően azonnal vissza is ülök barátom mellé, aki rögtön magához húz, s megölel.
- A fiam sokat mesélt rólad – biccent egyet Robert, miután gyors csókot nyomott felesége ajkára. Elmosolyodok, majd a mellettem ülő fiúra nézek, aki talán túlságosan is feszültnek tűnik. Megszorítom kezét, bíztatóan rámosolygok, majd vállára hajtom fejem, amit a nővére alig észrevehetően mosolyog meg.
Tagadni sem tudnám, mennyire ideges vagyok, de ez mégis csak akkor tudatosul bennem, mikor Harry a fülembe súgja, hogy ne remegjek ennyire. Mintha szabályozni tudnám…
Bár nem hozom szóba, elég furcsának tartom, hogy egyik családtag sem kérdez rá hirtelen érkezésünkre, illetve arra, hol volt Harry másfél évig.
Beszélgetünk ugyan, de a levegőben érezhető a feszültség, ami Harry és az apja közt lassan már tapintható, Gemma és az édesanyja mégis úgy tesz, mintha ezt nem vennék észre.
Igyekszem minden felém tett kérdésre válaszolni, ami már csak Robertnek újdonság, hiszen a többiek ezeket a dolgokat már tudják rólam.


Kint már sötét van, a nappali teljesen üres, a szülők jelezték, hogy el kell menniük, Gemma pedig egy barátnőjével ment sétálni. Harry mellett fekszem, ő szorosan húz magához, miközben próbálja a meleg takarót magunkon tartani. A kellemes csöndet csak a kandallóban pattogó parázs, s fa hangja töri meg, egészen addig, míg nem bukik fel bennem egy gondolat, amit úgy érzek meg kell osztanom Harryvel.
- Harry – suttogom halkan nevét, hogy megtudjam, vajon elaludt-e mellettem.
- Hm? – kérdezi szinte azonnal, mire én elbizonytalanodom. Nem vagyok biztos benne, hogy fel kellene hoznom ezt a témát, hiszen nem biztos, hogy rám tartozik.
- Nem gondoltam, hogy ennyire rossz a viszonyotok apukáddal – mondom halkan. Csak remélni tudom, hogy nem hallotta bár a nagy csend miatt erre nem nagy az esély.
- Hogy érted? – kérdezi, majd kezével oldalamat kezdi simogatni.
- Semmi. Felejtsd el – hadarom el gyorsan válaszomat. Kicsit megrázom a fejem, nem tudom, hogy gondoltam, hogy majd ilyenekbe bele ütöm az orrom.
 - Alli – suttogja nevemet a fülembe, amitől a hideg végig fut rajtam. Nem tudom, hogy azért mondja a nevemet, hogy fejezzem be, amit elkezdtem, vagy tegnapi megjegyzésem miatt, miszerint szeretem, ha a nevemet mondja, mert szexi. Alsó ajkamba harapok, mikor megismétli nevem susmogását, majd hátamra fekszem, hogy felettem legyen, így szemébe tudjak nézni.
- Csak nem gondoltam, hogy ennyire nem jöttök ki – mondom halkan, a nyakláncaival kezdek játszadozni.
- Alli… – Harry sóhajt, miközben ismét nevemen szólít, ám ezúttal biztos vagyok benne, hogy nem azért mondja, mert én szexinek találom.
- Úr isten, nagyon sajnálom! Nem tudom, hogy képzeltem, hogy beleavatkozok ebbe – kapom arcom elé kezeimet. Tényleg elszégyellem magam, hiszen semmi közöm ahhoz, Harry és az édesapja között miért van konfliktus. – Ha rám tartozna már mondtad volna. Sajnálom – esek kétségbe.
Hirtelen kapok arcom elé egy díszpárnát, amit rögtön oda is szorítok.
- Kicsim – Harry rekedtes hangján suttog, próbálja elvenni arcomtól a párnát, amit én erősen szorítok.
- Ne haragudj – ismétlem meg magam újra. Nyögök egyet, mikor egy rossz pillanatomba Harry elkapja arcom elől a „pajzsot”, majd – mivel muszáj – zöld szemeibe nézek, amik összevissza cikáznak arcomon. Még egy kicsit közelebb jön, evvel megszüntetve köztünk pár felesleges centit, kifésül arcomból pár tincset, majd végig  simít az előbb még haj fedte területen.
- Nem mondtam el, mert nem akartalak untatni vele – suttogja, hogy csak én halljam.
- Miért untattál volna? – kérdezem meglepve. Harry halkan kuncog, szemeit lesüti, majd ismét rám néz.
- A lányok többségét nem érdekelné az, milyen a viszonyom az apámmal – hunyorít, miközben feltérképezi arcomat.
- Engem érdekel – mondom őszintén pár másodperc elteltével. Harry ajkai féloldalas mosolyra formálódnak, bólint.
- Régen sem jöttünk ki jól – sóhajt – mindig ellentétesen gondolkodtunk a dolgokról. Ha én valamit jónak találtam, ő azt leszólta, - megvetette. 
- Így van ez velem is? – kérdezem félénken. Félek a választól, nem lenne jó, ha kiderülne, hogy a fiúnak, akit szeretek az édesapja megvet, esetleg nem kedvel.
- Téged nem vet meg – válaszol már-már felháborodottan, mintha még azt is felháborítónak tartaná, hogy ilyet feltételezek.
- De nem is szívlel – jelentem ki. Harry sóhajt, majd zavartan hajába túr. Mustrál, látom rajta, hogy nem tudja mit mondjon, ami ez esetben rám is igaz. Nem tudom, mit mondjak, hiszen nem tudok semmit. Furcsa… tényleg nem tudok semmit. A hirtelen látogatás okát, azt, hogy mi volt az a levél, ami millió darabra széttépve hever a szemetesben, s nem tudok mire gondolni a félbe maradt beszélgetéssel kapcsolatban sem, amit jelenlétem zavart meg.
- Miről beszéltetek apukáddal, mikor megjöttetek? – kérdezem hirtelen.
Harry egy pillanatra összezavarodottnak tűnik, keresi a megfelelő választ a kérdésemre.
- Nem emlékszem. Biztos valami jelentéktelen dologról, ha már el is felejtettem – mosolyog rám. Közelebb húzna magához, de kezeimet mellkasára teszem, ezzel ezt meggátolva.
- Azt mondtad, még folytatjátok a beszélgetést. Nem felejthetted el… - állítom kész tények elé.
Akármennyire szeretnék hinni neki, ezt én sem veszem be.
- Nem számít Alli – pattan fel mellőlem, hangját felemeli.
- Mi túl veszélyes Harry? – emelem fel én is a hangom, miközben én is felállok.  Szeme elkerekedik, mellkasán látom, hogy légzése szaporább lett.
- Miről beszélsz? – csattan fel.
- Ugyan kérlek! – kiáltok rá – Mégis mit akartál mondani, ha nem ezt?
- Nem mindegy? – kiabál már ezúttal, ő is, mire kicsit összerezzenek.  Kezeit széttárja, hanyagul csapódnak combjának, mikor elengedi őket.
- Nem Harry, nem mindegy! – hangom akaratlanul emelem még feljebb, ügyet sem vetve rá, hogy bármikor megjöhet valaki, s fültanúja lehet vitánknak.
- Legyen mindegy – harsog túl.
- Nem, nem mindegy! És tudod, miért nem mindegy? – kérdezem még magamat is meglepve a hangerővel, szívem zakatol.
- Na, miért? Miért nem mindegy? Magyarázd el!
- Mert folyton hazudsz! – kiáltok. Szavainkkal ütjük a másikét, egymás szavába vágunk, de mindkettőnket ez
érdekli most a legkevésbé.
- Mi van? - szemei kikerekednek.
- Ne nézz így Harry! Mióta elolvastad azt a hülye levelet folyton csak hazudsz! – kiabálok. – Ne mondd nekem, hogy ilyen hirtelen kedved támadt bemutatni a szüleidnek, mert nem hiszem el.
Ne mondd nekem, hogy teljesen jelentéktelen dologról beszélgettetek apukáddal, mert nem hiszem el! Nem vagyok hülye!  - fakadok ki. Könnyeim patakokban szántják végig arcom, miközben kiadom magamból azt, amit ugyan tudtam, de felfogni, - elhinni nem akartam.
- Bassza meg! Te nem értheted, mi miért van! – lép közelebb, még mindig nem vette lejjebb a hangját.  Automatikusan lépek hátra egyet, hangja megijeszt, de ezt nem mutatom.
- Persze! Nem érthetem… akkor talán magyarázd el! – hangom könyörgő, mégis hangosan beszélek.
A csönd, ami ránk telepszik fojtogató, kezd megőrjíteni.
- Remek – mondom halkan, - gúnyosan. Idegesen hajamba túrok, miközben a lépcső felé rohanok. Az, hogy hallom Harryt, ahogy a nevemet kiáltja, s hogy jön utánam, csak még gyorsabb tempóra ösztönöz.
Amilyen gyorsan csak tudok, befutok Harry szobájába, s már vágnám is be az ajtót, de az megakad. Idegesen pillantok le a földre, hogy megnézzem, mi az, amitől az ajtó nem csukódik, de kétségbeesek, mikor Harry lábát pillantom meg, mint akadályt…

Alice W.