41. Rész - Mi történt vele?

Alli Jackson

It Will Rain

A falnak dőlve álldogálok, cipőmmel a lábam előtt heverő kavicsokat rugdosom. Kezemmel még egyszer végigsimítok a vöröslő csuklómon, majd minden bátorságomat összeszedve Harryre nézek. Nekem háttal áll, idegesen túr bele majdnem minden másodpercben össze-vissza álló fürtjeibe.

Pontosan tudom, hogy haragszik rám, talán mióta ismerjük egymást most a legjobban.

- Tudom, hogy haragszol rám - kezdek bele, reménykedek benne, hogy legalább rám néz. - De engem is meg kell értened. Tudnom kellett, miért gondoltad meg magad ilyen hirtelen - magyarázom el ismét a már Harry számára is ismerős szöveget. Mióta a szó szoros értelmében kirángatott 'J' irodájából némán állunk, valamelyikünknek tennie kell valamit és úgy tűnik ez ismét rám marad.

Ujjaimat kezdem tördelni, még mindig háttal áll nekem, teljesen némán, mintha nem hallana. Nagy levegőt veszek, próbálok uralkodni az indulataimon és megállni, hogy ismét kiabálni kezdjek, ezzel pedig egy újabb vitába sodorjam magunkat.

- Miért pont ide jöttél? Miért pont 'J'? - szólal meg végül, felém fordulva dől neki a hideg téglaépület falának.

- Pontosan tudtam, hogy köze van ahhoz, amiért ilyen hirtelen "máshogy kezdted látni a dolgokat" - magyarázom macskakörmöket rajzolva a levegőbe. Harry fejét enyhén megrázva nyugtázza mondandómat ám válaszra nem méltat. Tudom, hogy van amit nem mondd el, és Ő is tudja, hogy tudom. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ez nem veszi rá arra, hogy meggondolja magát, sem pedig arra, hogy legalább elmondja mi történt.

- Menjünk a reptérre - szólal meg végül. Állam leesik, eddig mellkasomnál összefont kezeimet magam mellé ejtve ámulok-bámulok. Még mindig haza akar küldeni. Talán így lenne a legjobb? Ha elmennék, így egy kis időt hagyva neki? Meg kellene várnom, míg hiányozni kezdek neki?

 De... mi lesz, ha nem fogok neki hiányozni?

- Ne nézz így rám Alli. Hidd el, jobb lesz így - simít végig kipirult arcomon barátom. Makacsul rántom el a fejem kezei elől, arra sem vagyok képes, hogy szemeibe nézzek, amikről tudom, hogy fájdalmas zöld árnyalatukat öltötték magukra.

- Nem hiszem el, és tudod, miért nem? Mert még te sem hiszed el - suttogom, miközben teljesen megfeledkezve a körülöttünk lévő tömegről közelebb megyek hozzá. Kezei hamar derekamra tekerednek, erősen magához húzva emészti amit mondtam.

- Ne menjünk ebbe bele. Döntöttem - tol el magától. Tekintetét elszakítja rólam, zöld szemei össze-vissza cikáznak, miközben néha rám pillant.

- Stan már vár. Menjünk - sóhajt nagyot, majd egyik kezével bőröndömért, másik kezével pedig az én kezemért nyúl. A pár perces séta némán telik el, már a bocsánatkérésekkel sem fáradozok, ha esetleg neki megyek valakinek.

- Vigyázz rá és ne veszítsd szem elől. Egy pillanatra sem.

Harry utasítása Stan felé szorongással tölt el. Újból eszembe juttatja, hogy Harry nélkül megyek haza, na nem mintha eddig nem ekörül forogtak volna a gondolataim.

- Elmegyek egy teáért - közlöm velük. Harry rosszalló pillantásával találom szembe magam, de korántsem zavartatom magam. Tudtommal nem tartunk még ott, hogy megmondhassa mit csináljak és mit ne. Hátat fordítva nekik indulok el a büféhez, út közben próbálok minél kevesebb embernek neki menni. Nagy sóhaj szökik ki ajkaimon, mikor megpillantom a büfé előtt álló sort, de hamar magamhoz kapok, mikor megpillantom az automatát a sarokban. Apró után kutatva sétálok oda a géphez és kezdem végig nézni az ajánlatot, ami bár nem nagy mégis jobb mint a semmi.

Idegesen kezdem ütlegelni a gépet, miután már harmadszor dobja vissza a pénzt, ijedten nézek körbe remélve, hogy senki nem volt tanúja az eddigi kitöréseimnek.

- Működj már - szuszogom idegesen. Ezúttal sem járok szerencsével, a gép pár másodperccel később ismét visszadobja a pénzt.

- Had segítsek - hallok meg egy férfihangot magam mellől. - Néha erőszakosabbnak kell lenni - mondja a barna szemű srác, miközben kivéve a kezemből az aprót bedobja a gépbe, majd egy hatalmas a gép oldalára üt. Szám "o" alakot ölt, mikor a gép készíteni kezdi a rendelést, majd egy halvány mosollyal arcomon a segítőkész srácra nézek.

- Köszönöm. Elszenvedhettem volna még egy ideig - kuncogok halkan. A hatalmas barna szemekkel megáldott fiú jót kuncog a megjegyzésemen, egy könnyed mozdulattal igazítja meg fején a sapkát, majd körbenéz, mintha keresne valakit.

- Láttalak itt délelőtt is. Elég zaklatott voltál - néz rám komoly arccal. Lopva rá pillantok, miközben papírpoharamra tetőt teszek, és óvatosan belekortyolok a forró teába.

- Zaklatott? - kérdezek vissza, ahelyett, hogy elismerném; tényleg nem voltam jó passzban.

- Hát, mindenesetre elég nagy erővel jöttél nekem és nagyon úgy tűnt, hogy baj van. Csak, mielőtt bármit kérdezhettem volna köddé váltál - magyarázza, kezeit farmerének zsebébe dugja.

- Igen, a köddé válás jól megy - sóhajtok alig hallhatóan. - Ne haragudj - mosolygok. Nevetve rázza meg a fejét.

- Én nem akarok beleszólni, de szerintem menned kéne - szólal meg, fejével a hátam mögé biccent. Kíváncsian fordulok meg, a látvány mégsem lep meg. Harry zsebre tett kézzel áll alig pár méterrel tőlünk, ajkait idegesen préseli össze.

- Igen, azt hiszem igazad van. Köszönöm, hogy segítettél, és még egyszer bocs a délelőtt miatt - mondom búcsúzóul, a mondat végét enyhén elnevetve.

- Ne viccelj - nevet velem együtt. Még intek egyet neki, majd barátom felé fordulva kezdek el sétálni. 

Lábammal idegesen dobolok, ujjaimat tördelve ülök a kényelmetlen műanyagszéken, miközben félpercenként Harryre nézek, aki folyamatosan az időt nézi. Idegi állapotán csak rontott az időjárás hirtelen változása, ami a gépek késését jelentette, illetve nem egy olyan járat volt, amit törölni is kellett.

- Kicsim, megtennéd, hogy ezt abbahagyod? -szólal meg hirtelen barátom, miközben mutatóujjával rendezetlen ritmust doboló lábaimra mutat. Nagyot sóhajtok, arcomba lógó tincseimből párat fülem mögé tűrök, miközben bólintok egyet. Tudom, hogy pár percen belül akaratom ellenére ismét dobolni kezdek majd, de az a pár perc is több mint a semmi. Érdekességek után kutatva nézek körbe a körülöttünk sétáló embereken.Tekintetem hamar megakad a kinti tájon. Az erős széltől hajladozó fákon, a nagy esőcseppeken, amik mintha dézsából öntenék őket szelik fel az utakat. Tekintetem az ablakról elszakítva Stanre viszem. A kék szemű srác egy jelentéktelen pontot bámul, fekete Conversevel rugdossa a földet, miközben néha beletúr kesze-kuszán álló szőkés barnás tincseibe.

- Haver, ne szórakozz. Meddig álldogálunk még itt? Szerintem senki nem hal bele ha egy holnapi géppel megyünk - szólal meg hirtelen Stan. Felkapom a fejem. Azonnal Harryre nézek, akiről süt, hogy nem támogatja az ötletet, de azt hiszem mindannyian tudjuk, hogy nincs más választás.

Bár bele megy abba, hogy még egy éjszakát itt töltsünk nem süt róla a boldogság, ami miatt elbizonytalanodom. Mi történt vele? Miért néz rám máshogy, mint eddig?

- Induljunk - sóhajt barátom, majd egy halvány, ugyanakkor erőltetett mosoly kíséretében kezét nyújtja felém. Elfogadom a gesztust, valamilyen szinten jobban érzem magam, mikor ujjaink összekulcsolódnak. Harry komoly, már-már ijesztően kemény arccal halad a kijárat felé, nem törődve azokkal az emberekkel akikkel egymásnak ütköznek menet közben. Végig a földet nézem, mosolygok azon, mennyire kicsinek tűnik az én tornacipőbe bújtatott lábam Harryé mellett.

- Alli! - nevem hallatán felemelem a fejem. Összevissza kezdek nézelődni, bőszen keresem az illetőt, aki a nevemen szólított. Nem csak én, Harry és Stan is megállnak és a titokzatos személyt kezdik keresni, akinek kiléte pár másodperccel később már nem is olyan titkos. Szőke, gondosan felzselézett haj, kék szem és hozzá képest laza megjelenés. Daniell sietősen lép oda hozzánk, azonnal magához ránt és megölel, ami igencsak meglep. Bambán állok a szőke hajú fiú előtt, de biztos vagyok benne, hogy nem csak bennem merülnek fel kérdések. Harryre pillantok, tekintete megrémiszt. Nem ijesztő, még csak nem is haragos. Olyan, mint akinek most kapcsolták fel a kis lámpát a feje fölött. Mint akinek forradalmi ötlete támadt.

U.I.: Elnézést kérek, hogy ismét késtem! Ígérem, legközelebb nem fordul elő!

Alice W.