Alli Jackson
 |
| Whatca Say |
- Olyan nyúzott vagy csajszi. Minden rendben? - néz rám komoly tekintettel, ami egy pillanatra elgondolkodtat. Lehet, hogy nem ártana ha valakivel megbeszélném a dolgokat, amik végre mennek bennem, hisz ha jobban belegondolok, egy olyan barátnőm sincs, akivel mindent megtudnék beszélni. Persze, Harry ott van, de ő mégsem olyan mint egy barátnő, akivel minden ügyet kipletykálhatok. Hamar rájövök, hogy válaszolnom kéne Poppynak, így nagy levegőt véve préselek ki magamból egy többé-kevésbé őszinte választ:
- Persze, csak kimerültem. Sok minden történt mostanában - mondom, miközben a hatalmas kék szemű lányra mosolygok, hogy ezzel is hihetőbbé tegyem válaszomat.
- Jól van - mosolyog, ajkait összepréseli, ezzel elárulva; nem hisz nekem. Visszamosolygok, de mivel Poppynak rendelést kell felvennie, kijön a pultból, megölel és elindul a helyiség sarkában eldugott asztalkához, ahol a szemüveges férfi, akárcsak egy hajótörött integet, hogy fizetni szeretne. Mosolygok egyet, majd telefonomra pillantok, és egy könnyed mozdulattal farzsebembe csúsztatom a készüléket. Még az ajtóból intek egyet Poppynak, majd kilépek a meleg kávézóból. A hideg szél azonnal megcsapja arcomat, így sálamat kicsit feljebb húzva próbálom meg megvédeni a hidegtől. Körbe nézve a kissé forgalmas utcán ismerős autót pillantok, aminek látványától mosoly szalad át arcomon. A már messziről is ismerős, göndör hajú srác kocsija mellett sétálgat körbe-körbe, füléhez telefont tart és elszántan magyaráz. Nevetnem kell komoly tekintetén, s a mozdulaton mikor kezével könnyedén beletúr hajába. Mivel pár kisebb kör után megáll nekem háttal nem tétlenkedem, halkan kezdek el háta mögé osonni, remélve hogy nem vesz észre. Nehezen birkózom meg vele, hogy visszafojtsam nevetésem, de összeszedem magam és végül halkan Harry háta mögé tudok osonni.
Lábujjhegyre állok, apró kezeimet gyorsan szemei elé rakom, s egy halk kuncogást is szabadjára engedek.
- Majd visszahívlak - intézi el Harry ennyivel partnerét, akivel az épp folytatott telefonbeszélgetését megzavartam, de nem félek, hisz hangján hallom; mosolyog. Kezeit kezeimre teszi, de ettől én még nem veszem el kezeim. Halkan kuncogok, s attól függetlenül, hogy tudom, rájött ki vagyok, felteszem a költői kérdést:
- Na, ki vagyok? - kérdezem, de mondanivalóm közben se tudom elfojtani nevetésem. Harry rekedt nevetése jó érzéssel tölt el, ám meglep mikor egy gyors mozdulattal felém fordul, s a kocsi és maga közé szorítva megcsókol. Egyik kezem tarkójára viszem, míg másikat mellkasára helyezem. Belekuncogok csókunkba mikor benyúl a kabátom alá, és megböki az oldalam, de mikor ajkaink elválnak komoly arcot öltök magamra.
- És ha nem én lettem volna? - nézek barátomra hatalmas szemekkel, ám Harry arcára úgy tűnik oda fagyott a mosoly.
- Tudtam hogy te vagy - mosolyog, majd miután gyors csókot nyom ajkaimra összekulcsolja ujjainkat, s az anyósülés felőli oldalra húz.
- Harry nekem haza kell mennem. Tudod, hogy holnap van az összejövetel, és muszáj ott lennem - nézek rá, mikor kinyitja nekem az ajtót.
- Este hazaviszlek - mondja teljes nyugodtsággal, kezével végig simítja arcomat.
- És ha segítenem kell otthon? Tudod milyenek a szüleim - húzom el a szám. Más esetben aggódnék az miatt, hátha Harry azt hiszi nem akarok vele lenni, azért keresem a kifogásokat, de tudom, hogy nem feltételezne ilyet, ezért ez miatt nem töröm a fejem. Zöld szemei élénken csillognak, mosoly terül el arcomon, mikor lebiggyesztett ajkakkal közeledik felém ezzel is kérlelve, hogy vele menjek.
- Rendben, de este haza viszel - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire barátomnak elégedett mosoly terül el arcán. Beülök az autóba, bekötöm magam, és megvárom míg Harry is megteszi ugyanezt.
Az út a lakásáig viszonylag csendesen telik. Néha egymásra pillantunk, egy-egy mosolyváltás, de a csöndet igazán csak a rádióból kiszűrődőd halk zene töri meg. Elbambulok a kocsi egy jelentéktelen pontján, ám a bamba bámulás nem tart sokáig, hiszen a farzsebemben megérzem telefonom rezgését. Kicsit mocorognom kell, hogy kitudjam venni a zsebemből a telefont, de mikor kiveszem, szemeim elkerekednek.
- Igen? - szólok bele úgy, hogy még véletlenül se keljen kimondanom az illető nevét, akivel beszélek. Na nem mintha annyira titkos lenne, vagy katasztrófa történne ha kiderülne, de nem szeretnék ebből is egy újabb félreértést. Úgy gondolom, így is eleget vitatkoztunk mostanában Harryvel, hisz a legkisebb semmiségen is képesek voltunk összeakadni. Harry erre a témára pedig alapból ugrik..
- Alli! Itt vagy? - hallom meg a vonal másik végéről. Kissé megrázom magam, majd oldalra pillantok és végül megszólalok.
- Persze, mondjad - semmi kedvem kedveskedni, hisz még mindig ki vagyok élezve, s ezen nem változtat pár nap eltelte. A már-már irritáló hangú srác regélni kezd, de őszintén szólva egyik fülemen be, s a másikon ki. Korántsem köt le miről próbálja épp kikérni a véleményem, tekintetem elidőzik Harry komoly, mégis vonzó arcvonásain. Megfeszült állán, minden apró porcikáján, ami - bár lehet, hogy csak nekem - de úgy tökéletes, ahogy van.
-Le kell tennem, majd holnap beszélünk - mondom hirtelen, így belevágva a most meglepett srác mondandójába. Nem várok válaszára, a készüléket elveszem fülem mellől, s kinyomva a beszélgetést rakom a telefont Harryé mellé a pohártartóba.
- Minden rendben? - fordul felém barátom egy pillanatra, majd tekintetét újra az útra viszi.
- Persze, csak még van pár dolog amit el kell intézni holnapra. De majd anyáék megoldják - mosolygok biztatóan, bár mivel Harry nem rám néz kétlem, hogy látja. Megvárom míg egy pillanatra rám néz, majd egy gyors mosolyváltás után az ablak felé fordulok. Mit akarhatott? Még van képe felhívni azok után, amit művelt?
Egy kicsit megrázom magamra. Legalább most engedd el magad Alli! - mondogatom magamnak, majd egy nagy levegőt veszek, s fejemből kiűzve az ostoba gondolatokat dőlök hátra a kényelmes ülésben.
Szokták mondani, hogy az idő hamar elszalad ha az ember jól érzi magát. Ezt én is tanúsíthatom... A nap gyenge sugarait már rég felcserélte a hold tündöklő fénye, az utcákat már csak a magasba nyúló lámpák fénye világítja meg. Mióta megérkeztünk Harryhez semmi hasznosat nem tettünk. Szinte azonnal bekuporodtunk a tévé elé, összebújva fekszünk a kanapén, miközben sorra nézzük a jobbnál-jobb filmeket és élvezzük egymás társaságát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem kalandozott el más irányba a figyelmünk, de végül mindig a filmnézésnél lyukadtunk ki.
- Maradj itt éjszakára - suttogja Harry, miközben igyekszik úgy helyezkedni, hogy fölém tudjon kerülni. Pár mozdulattal segítek neki. Hátamra fordulva hagyom, hogy fölém mászva arca egy vonalba kerüljön az enyémmel. Zöld szemei feltérképezik az arcom, na nem mintha eddig nem tették volna meg legalább ezerszer.
- Ezzel zavarba hozol - mondom halkan, a mondat végét kissé elkuncogva.
- Mivel? - kérdezi Harry. Formás szája szegletében megbújik egy kis csibész mosoly, miközben orrát az enyémnek nyomja, s várja válaszom.
- Azzal, hogy nézel - mondom, miközben lassan belenyugszom, hogy Harry akár azzal is zavarba tud hozni, hogy rám néz.
- Te is zavarba hozol - néz rám hatalmas szemekkel. Elgondolkodom a mondandóján, nem igazán tudom hogy érti. Arcom elárulhatja neki értetlenségem, hisz pár másodperc elteltével halkan kuncogva hajtja le fejét, majd emeli fel újra, hogy ismét szemembe nézhessen. - Jól mutatsz az ingemben - ad magyarázatot, mire - ha ez lehetséges - még pirosabb leszek. Tény, hogy Harry fehér inge nem takar sokat, de ha nem mondja meg, ez most nem jutott volna eszembe.
- Disznó vagy - csapok gyengéden mellkasára, mire barátomból jóízű nevetés tör ki.
- Lehet, de akkor is jól áll az ingem - mondja, tekintetét még mindig nem szakítja el arcomról.
- Biztos minden lánynak ezt mondod - váltok át kissé komolyabb hangnemre. Harry arca nem változik, tökéletes mosolya ugyanúgy díszíti férfias arcát.
- Rajtad kívül, még senkinek nem engedtem meg, hogy hordja a ruháimat - mondja halkan. Hangja most máshogy cseng mint máskor, sokkal mélyebb, bár lehet, hogy csak én hallom mélyebbnek.
Úgy érzem jó pár perc telik el úgy, hogy egyikünk se szólal meg, végül mégis én vagyok az, aki megtöri ezt a csodálatos pillanatot.
- Haza kell mennem - suttogom, miközben lassan megpróbálok kimászni Harry alól. Meglep, milyen könnyen kienged öleléséből, így a kanapéról felállva indulok el ruháim keresésére. Bár, már hátat fordítottam Harrynek, érzem magamon égető pillantását, ahogy végig néz meztelen lábaimon, amiket az inge már nem takar. Hajamat az egyik vállamra dobom, beletúrok hogy eltűrjem a szememből a kusza tincseket.
- Nem tudod, hol a nadrágom? - kérdezem háttal barátomnak, ám ő néma marad. Hirtelen egyenesedek ki és fordulok meg, ám meglep Harry közelsége. Kissé hátra hőkölök, ám gyors reflexeinek köszönhetően nem jutok messzire. Erős karjai hamar derekamra tekerednek, kis erőfeszítés nélkül tart magához teljesen közel.
- Nem engedem, hogy hazamenj - kuncog bele nyakamba, miközben apró csókokkal halmozza el a területet. Belemosolygok az enyhén csiklandós érzésbe, meg sem próbálom eltolni magamtól.
- Pedig haza kell mennem. Pontosan tudod, milyenek a szüleim - mondom kissé elszontyolodva. Hallom Harry halk sóhaját, amitől hirtelen úgy érzem; nem akarok elmenni és itt hagyni őt. Egyik kezemet lassan kiszabadítom öleléséből, ráérősen vezetem tarkójára, hogy beletúrhassak hajába. Nehézkesen ugyan, de sikerül rávennem Harryt, hogy rám nézzen.
- Reggel nagyon korán haza kell vinned. Nagyon, nagyon korán - nézek mélyen szemébe, miközben számat hatalmas mosolyra húzom. Arcán neki is mosoly formálódik, hatalmas csókkal reagálja le mondandómat.
- Mit jelent az a nagyon korán? - szakad el tőlem hirtelen. Arcát látva jóízű nevetés tör ki belőlem.
- Ne izgulj, nem annyira korán - mosolygok rá biztatóan. Gyors csókot kapok, majd Harry elenged, s a konyha felé indul.
- Gyere - nyújtja felém a kezét, amiért én nyúlok is, így kézen fogva indulunk el a konyha felé.
- Remélem vacsit csinálunk, mert farkas éhes vagyok - kuncogok, majd egy ügyes mozdulattal felülök a konyhapultra. Harryre nézek, nem igazán értem miért néz rám úgy ahogy, s mosolyog rám. Egyik szemöldököm felhúzva mosolygok rá kérdőn, ám mikor Harry a combjaim közé lép már nem mosolygásának okával foglalkozom.
- Mit együnk? - suttogja, mélyen a szemembe néz.
- Valami finomat - mondom halkan, alsó ajkam fogaim közé véve. Harry halk nevetése engem is nevetésre késztet, mégis mielőtt megállapodhatnánk abban mit eszünk a csengő éles hangja közbevág. Kérdőn nézünk egymásra, látom Harryn, hogy Ő se számított látogatóra, pláne nem ilyenkor.
- Fél perc - mondja, majd egy gyors puszit nyom ajkaimra és eltűnik a konyhából. Kíváncsiságom - mint általában - most is túlnő rajtam. A konyhapultról lepattanva sétálok ki a konyhából, s állok meg a folyosó elején a falnak dőlve. Harry elfordítja a kulcsot, leveszi a láncot, s kinyitja az ajtót, de azt hiszem az illető aki az ajtó mögött lapul, mindkettőnket meglepi hirtelen megjelenésével...
ALICE W.
imádom kövit :D
VálaszTörlés