52. Rész - Pár csomag

Harry Styles

the A team

        Idegesen ropogtatom az ujjaimat. Mély levegőt veszek és újra az autóba szerelt digitális órára pillantok. Mért telik ilyen lassan az idő? Már vagy fél órája a nadrágom szakadt varrásait bámulom. Az a legérdekesebb dolog jelen helyzetemben. Egy pillanatra feltekintek a ház felé. Ott áll a hatalmas ajtó előtt. Karjai összefonva a mellkasán. Ráharapok az alsó ajkamra. Beszélnem kell vele.
        Kiszállok a kocsiból, majd az ajtó halkan csapódik be mögöttem. Feltűröm szürke pulcsim ujját,majd zsebre tett kézzel elindulok Dave felé. Rá kell jönnöm, hogy az időhöz képest vékonyan öltöztem bár csak fúj a szél. A macska köves járólapok barázdáit még így cipőn keresztül is simán érzem. Hihetetlen, hogy milyen lassan megyek mégis másodpercek alatt Alli bátyja elé érek. Illedelmesen kezet rázunk köszönésképp.
-Szóval.... - kezdenék bele a magyarázkodásba. Nem tudom, hogy tudnám megbeszélni vele, hogy a féltve szeretett húga összeköltözik velem így otthagyva őket. Végül is mit is mondana ilyen helyzetben bárki is?
-Szóval elviszed. -  mosolyog a földre. Nyelek egy hatalmasat. Nem is tudok válaszolni. Sajnálom. Sajnálom, hogy ki akarom sajátítani magamnak ezt a lányt, de nem tehetek róla. Szeretem. - Ideje már, hogy boldog legyen. - felvonom a szemöldökömet. Meglepődök ezen a kijelentésén.
-Nem is haragszol?
-Ugyan. - nevet, majd haverilag beleöklöz a vállamba. - Szereted. Szeret téged. Hol itt a probléma? - megsimítja borostás állát és neki dől az ajtónak.- Én örülök neki.
        Dave bizonytalanul próbálja visszaszerezni egyensúlyát mikor Alli kinyitja mögötte az ajtót. A lány halkan kuncog egyet, de nem törődve azzal, hogy épségben marad-e a bátyja, kihúzza maga mögött a bőröndjét. Nézem ahogy elhúz előttem és elindul a kocsi felé.
-Csak ennyi? - kiáltok utána miközben a csomagjára mutatok. Visszafordul és fintorogva nyújtogatja a nyelvét. Visszafojtom a mosolyom.- Komolyan csak ennyi cucca van? - kérdezem Dave-t meglepetten.
-Ne aggódj még tuti van egy pár csomag fent. - húga után bámul majd ellöki magát a már csukott ajtótól. -Segítsünk, baba? - kérdezi végül tőle. Meglep ez az aranyos hangnem és ez a testvéries hangulat ami közöttük zajlik.
         Fura újra Alli szobájában lenni. A parfüm illat megszédít. Mély levegőt veszek. Mintha az egész szoba Alli lenne. Most mégis kong az ürességtől. Csak három utazó táska hever az ágyán, ami szépen le van takarva. Beljebb lépünk, Dave a kezébe vesz két táskát. Az egyiket a hátára dobja a másikat lógva hagyja. Én a maradék nagy utazótáska fogóját szorítom meg erősen. Felkapom és meglepetésemre nehezebb mint gondoltam. Mire elindulnánk lefelé a szőke hajú lány felkocog a szobába. Elmosolyodva körül néz majd lassú léptekkel bejön a szobába. Kacéran végig mér, majd sunyin a bátyjára pillant.
-Akkor én leviszem ezeket a csomagokat. - veszi a húga által közvetített üzenetet és kimegy a szobából. Egy helyben  állva hallgatjuk ahogy gyors léptekkel lekocog a lépcsőn majd kinyitja a bejárati ajtót. Ekkor mind kettőnk tekintete egymásra irányul. Szám szélén egy halvány mosoly jelenik meg. Ő felnevet majd lassú léptekkel közelebb csúszik hozzám. A táskát ledobom a földre és reménykedem benne, hogy semmi értékes vagy törékeny nincs benne. Karjait körém csavarja majd lábujjhegyre állva az arcomhoz közelít. Szemeiben azt látom, hogy mondani akar valamit mégis csak pislog rám azokkal az észveszejtő kék íriszekkel.
-Biztos, hogy el akarsz jönni velem?
-Hát.... nem. Én itthon maradok. Cipeljétek vissza a cuccaimat.- nevet majd el is indul az ajtó felé csak úgy hirtelen. Utána rohanok és felkapom a hátamra és visszaviszem a szobájába miközben ő sikítozik. "Levágom" őt az ágyra , ő pedig még mindig visítozik. Kezemet a szájára tapasztom. Nem tudja abbahagyni a nevetést. Az ágyra térdelek, lábaim között pedig ő fekszik. Mellkasa ugrál a nevetéstől, de lassan kezd megnyugodni.
-Lenyugodtál már? - kezemet elveszem a szája elől. Bólogat.
        Odadőlök mellé. Lábaink a földet érik. A plafon megnyugtató színe még nekem is hiányozni fog pedig aligha láttam többször mint kétszer. Oldalra fordítom a fejem. Alli ezer wattos mosolya összezavar. Kezemmel megcsípem az arcát, majd rám vetíti édes arcát.
-Alig várom, hogy veled éljek. - közelebb húzom magamhoz az arcát majd lassan és szenvedélyesen csókolom meg.
        Rossz látni azt a hosszú és szomorú ölelést ami Dave és Alli között zajlik le. Egyértelmű, hogy én vagyok ennek az okozója mert túl önző vagyok és elveszem tőle a húgát.
-Biztos vagy ebben? - kérdem miközben elengedi bátyja derekát és megfogja az én kezem.
-Sosem voltam még ilyen biztos semmiben.



        -Harry. - felkelti a figyelmemet a telefonomra ami már legalább egy perce cseng, de annyira nem figyeltem rá, hogy észre sem vettem. A kijelzőn Stan neve villog, de nem fogom felvenni. Vezetek és most nem vele akarok törődni. - Felvegyem és kihangosítsam? - érdeklődik a barátnőm aki már nyúlna is a telefonért, de elcsapom a kezét.
-Hagyd! Majd visszahívom. - nem látom az arcát, de érzem, hogy ő nem így látja a dolgot és legszívesebben felvenné a telefont, de hátradől a székben és csak annyit mondd: jó.
        Felkapok a hátamra töménytelen mennyiségű súlyt, a kulcsaimat Alli kezébe adom aki egyből fut az ajtó felé. Felugrál azon a pár lépcsőn ami a bejárat felé vezet, majd nyitja is azt. Várok egy pillanatot amíg kinyitja az ajtót majd lendülettel indulok fel én is. Nem semmi lesz felhurcolni ezeket a táskákat. Sikerül feljutnom az első emeletre,de ott muszáj megállnom. Ledobom a táskákat és nekitámaszkodok a lépcső falának. Hallom, ahogy csukódik lent az ajtó és léptek közelednek felém. Nekidöntöm a fejem a falnak és nézek lefelé. Kezében csörögnek a kulcsok, próbál halk lenni. Arca nem mutat semmilyen érzelmet, inkább mintha fáradt lenne. Aztán meglátja, hogy ott állok. Elmosolyodik, majd karjait felém nyújtja. Meg akarnám ölelni, magamhoz húzni, de neki egészen más terve volt.
-Béna. - nevetve összekócolja a hajam és elfut mellettem egészen fel a mi lakásunkig. Lakásunkig....de fura. Elszánom magam. Utol akarom érni. Felkapom a táskákat és rohanni kezdek már amilyen sebességgel tudok ekkora teher alatt. Kettesével lépem a lépcsőfokokat és reménykedem benne, hogy már nincs sok hátra és ennek tetejére még a telefonom is csengeni kezd.
        Felsóhajtok mikor ledobom a táskákat. Mintha egy hegyet cipeltem volna, teljesen felszabadultam. Alli kényelmesen fekszik a fotelben, lábai lelógnak és mosolyogva néz engem.
-Te! Sokkal jössz nekem! - nevetek majd felemelem a lábát, leülök és az ölembe rakom. Felül és a nyakamba kapaszkodik.
-Imádlak!- vigyorog aranyosan és egy apró puszit nyom az arcomra. Akaratlanul is hiányzik, hogy újra megérintsem az arcát és adjak neki egy csókot. Lassan közelebb kúsztam hozzá és az állát tartva csókoltam meg. Idilli pillanat volt. Ez volt az összeköltözésünk megkoronázása. De nem tarthatott sokáig, mert a telefonom nem nyugodott.

Taylor H.