Harry Styles
 |
| radioactiv |
- Megjöttem! - kiáltok fel. Leráncigálom magamról a dzsekimet majd a nappaliba belépve ledobom a fotelbe. Érzem az otthon illatát. Ennek nem Alli illata van, sokkal inkább hasonlítanám sok sok piros almáéhoz. Megperdülök a tengelyem körül és a fotel háttámlájának dőlök. - Szia. - mosolygok a halkan settenkedő nővéremre.
- Mi járatban, uram ? - hivatalosan teszi fel a kérdést, mintha csak a titkárnőm lenne. Próbál komolynak tűnni, de szája szélén egy aprócska vigyor jelenik meg. Nem tudja tartani magát és szinte rám esik, hogy megöleljen. Szorosan belekapaszkodik a hátamba ; magához húz. Picit már kezd fájni erős érintése, de csak felnyögök és visszaölelek.
- Apa merre van? - célom határozottabbá válik, mikor a gyengéd érintéseknek véget vetünk. Felvonja az egyik szemöldökét és lazán megfordul. A konyha felé veszi az irányt, majd mielőtt eltűnik az udvar felé int.
A szomszéd házát bámulja. Nem zavarja, hogy megérkeztem. Leülök mellé a székre és várakozok. Borostás, nyúzott arcán látszik : nincs túl jó formában.
- Apa ? - felém fordítja a fejét és üveges tekintettel pislog rám egyet.
- Hmm?
- Mit szerettél volna mondani? - kérdezem kicsit zavarodottan. A térdemre könyökölök , hogy közelebb legyek hozzá és jobban értsem a motyogását, mert így , hogy előre felé tekint és még csak rám sem néz nehéz. Kezd felhúzni a szótlanságával. Tulajdonképpen pörögnek a percek mióta itt vagyok és szeretném minél hamarabb elintézni ezt az ügyet, hogy Allivel lehessek. Felpattanok a helyemről és kissé idegesen, hangosabban szólok rá - Apa, nem vagyok időmilliomos, mondd már ! - végre rám emeli a tekintetét.
- Anyád el akar hagyni. - kidüllednek a szemeim. A pulzusom az egekben, a szívverésem úgyszintén. Lefagyok és egyszerre pörögnek fel az események körülöttem. Idősebb felmenőm visszahajtja a fejét és bambul maga elé.
- Tessék ?! - kérdezek vissza hátha csak valamit félre értettem, de ő nem válaszol. - Mégis mért hagyna el ?! De.... Hisz ez egy jó család. Semmi baj a családunkkal. - ordibálok .
- Vedd halkabbra a szádat ! - ő is felemeli a hangját és összehúzott szemöldökkel rám mered. Befogom a szám. Az állkapcsom megfeszül majd idegesen rágni kezdem az ajkaimat. - Ő még nem tudja. - hüvelykujjával maga mögé bök, utalva erre a bent lévő lányra. Nagy levegőt veszek és a hajamba túrok. Lépek pár lépést ide oda.
- De miért? - teszem fel a legfontosabb kérdést.
- Tudod, milyen az életem. Veszély, bűn. És múltkor kaptunk egy levelet...
- Egy... - be akartam fejezni a mondatát, de ő folytatja
- Igen, egy olyan levelet. És anyádnak elege lett. Fél, hogy történni fog velük valami. A nővéredet is magával akarja vinni. - a mondat végét elharapja, majd ugyanolyan nyugodtan folytatja a szomszéd házának bámulását, mint mikor megérkeztem.
A pumpa felmegy bennem. Tiszta ideg vagyok, amikor egyszer csak megszólal a telefon. Épp csak kicsúsztatom a zsebemből és az asztalra dobom. Meg sem nézem ki hív. Reménykedem benne, hogy hamar leteszi. Végig simítom az arcom és mély levegőket veszek. Eltakarom a szemem. Nem sírok! Csak egyszerűen azt érzem , hogy el kell takarnom a szemem. Szégyenlem. Azt mondta nem fog idáig süllyedni a dolog. Hogy nem kell félnünk, ő megoldja a problémákat és , hogy tőlünk kell félnie az embereknek. Most mégis mi fogunk elmenekülni, legalább is Anya.
A telefon hangos csengése nem akar abbamaradni így fogom a méretes, drága , fekete telefont és az udvar végébe vágom. Ordítok egyet, majd ott hagyva apámat bemegyek a házba. Bevágom magam mögött az üvegajtót, ami a teraszra nyílt. Gemma épp akkor lép elém és meglepett fejjel pillant végig rajtam. Hatalmas szemei csillognak a félelemtől , hogy így lát engem. Mikor elrobogok mellette, csaknem fellököm. Még bocsánatot sem kérek csak felkapom a dzsekim, a cipőmet amilyen gyorsan csak tudom felhúzom, épp hogy csak benne van a lábam, már el is indulok. Nem törődöm a cipőfűzővel vagy egyéb ilyen dologgal. Kivágom a bejárati ajtót, és elindulok a járdán balra. Legszívesebben ordítanék, vagy megvernék valamit/valakit, de nem teszem. A lépteim nagyon gyorsak lesznek. Tombol az agyam és le kell állítanom. A kereszteződés előtti kis sikátorba lekanyarodok. Szuszogok egy kicsit, majd neki lapulok a magas tégla épületnek. Zsebembe nyúlok és megugrok mikor megtalálom a matt fekete öngyújtót. A másik kezemet ökölbe szorítom. Gondolkozok egy pillanatig, majd nem késlekedem. Előrántom az öngyújtót. A másik kezemmel pedig a dzsekim belső zsebébe nyúlok. Nem tudom mióta nem járt már ott a kezem. Talán egy éve. De így , hogy tudom, hogy ott van biztonságban érzem magam. Habár csak egy szál, most fontos.
A cigarettát az ajkaim közé fogom, majd a széltől védve meggyújtom azt. Erősen beleszívok, egy pár másodpercig bent tartom majd mint egy sárkány kifújom azt. Utálom, mikor ezt csinálom. Utálom a dohányzó embereket. Nagyokat lélegezve, ránézek a méregre amit épp a mutató és a középső ujjam fog közre. Nem bírom ki. Még egy hosszút szívok belőle. Érzem, ahogy szétárad a testemben és belülről próbál meg elpusztítani.Ilyenkor mindig azt képzelem el, hogy a belsőm megtelik füsttel és átveszi a hatalmat felette. Egy halvány mosoly jelenik meg a szám szélén. Mennyi mindent nem tud még az a szegény lány rólam. Megrázom a fejem. Egy utolsó slukkot szívok belőle majd a sikátor sötétebbik részébe pöckölöm.
- Elment. - rezzenéstelen arccal és higgadtan közli az apámról szóló tényt Gemma. Kihúzom az egyik kezem a zsebemből és végig szántom ujjaimmal a hajam.
- Nekem is mennem kéne. - húzom a szám nővérem gúnyos arcát látva. Mosolyog, majd hátat fordít.
- Menekülj csak. - meglep kijelentése. Furának tűnik az egész beszélgetésünk. Felkap valamit a komódról és visszafordulva a kezembe nyomja. A telefonom (?) - Apa szerint még szükséged lesz rá. - bevágja az ádáz arcát és kezét nyújtva felém borul. Ölelkezünk, de érződik, hogy valami nincs rendben. - Ha újra találkozunk - erősen kiemeli a "ha" szócskát - ne felejts el köszönni Anyának. - karját keresztbe teszi és neki dől a falnak. Ledermedve állok előtte.
- Mióta tudod ?
- Nem kell nagy ész hozzá. - forgatja a szemeit. - Már két hete nincs itthon. Apa mint egy vén, életunt öregember ücsörög kint naphosszat. Tudom mik történnek az "ügyeiben". - erősen artikulál és macska körmöket rajzol a levegőbe.
- Tényleg elválnak? - kérdezem halkan és ijedten.
- Nem tudom. - végig néz rajtam kétségbeejtő szemeivel. - De nem hiszem, hogy ez jó megoldás rá. - először nem értem mire céloz. Majd kezét a szája elé teszi, mintha cigarettát szívna. Dzsekim gallérját felhúzom, hogy megszagolhassam annak keserves jelét, hogy merre jártam az előbb. Nagyot sóhajtok.
- Megoldjuk helyettük, dilis. - közelebb húzom magamhoz. Érzem ahogy arcát a mellkasomba fúrja.
Épphogy szerencsésen és időben értem el gépet. Persze ez valószínűleg a korai repülésnek köszönhető. Nem sok időt töltöttem otthon, de az is elég volt. Mikor végre megpillantom szeretett kis hazám, a nap már éppen lemenőben van. Gyorsan hajtok, hogy még időben odaérjek Alli munkahelyére. Nagyot fékezek a kocsival a Starbucks előtt. Ez talán az idegességemnek is felfogható. Nagyon remélem, hogy végzett már, mert nincs sok kedvem várni. Bevágom magam mögött az autó ajtaját. Neki dőlök. Nyugtázom a slusszkulccsal , hogy tényleg bezártam. A lámpák villognak egyet, majd ellököm magam. Zsebre tett kézzel, lehajtott fejjel lépek be a kávézóba, ahol hangulatos zene és milliónyi illat fogad. Unott arccal végig nézek a bent ülő embereken, akik szintén vetnek rám egy pillantást. Tekintetemet a pultban álló lányra szegezem. A cetlijére írogat fel dolgokat.
- Szia, Szöszi. - szinte suttogom, de ő mégis megijed. Egyszerűen imádom, hogy ennyire félénk és mindig meg tudom lepni. Felpattanok a bár székre és a márványra könyökölök. Kihajol a pultból, hogy egy rövidke mégis érzéki csókot tudjon adni. - Végeztél? - úgy érzem elszállt minden gondom, most hogy itt van Ő. Az ajkába harap, majd szó nélkül elrohan. Az éppen érkező Poppy karját végig simítja, majd rám pillant. Nem mondd semmit, de mégis mintha súgott volna neki valamit. Ez fura. Agyammal mégis csak annyit fogok fel, hogy készülődik.
- Mi újság, Hazza, szívem ? - kérdezi nagy vigyorral Poppy aki eltakarja azt az ajtót előttem, ahova eddig a barátnőm ment be egyedül. Összevonom a szemöldökömet.
- Semmi. Hosszú napom volt. - nem is akarom túlságosan bevonni a dolgokba - Alli kész van már? - kicsit oldalra dőlök, hogy lássam a hátra vezető folyosó ajtaját. A velem szemben álló lány ugyanezt a mozdulatot teszi meg. Kérdő tekintettel rám förmed.
- Nem tudsz várni ?
- Nem ! - Nagy lendülettel fordulok meg a bárszékben és ugrok is ki belőle. Egyenesen a folyosó felé veszem az irányt, de Poppy elém ugrik.
- Harry ! Nagyon jó barátom vagy, de ez egy munkahely. Nem mehetsz be csak úgy bárhova. - kezével a mellkasomra tapad, azt hiszi ezzel visszatart. Könnyen elnézek felette. Bámulom ezt a vén nyikorgós ajtót, ami egyébként mindig nyitva szokott állni.
- Most bemész. - lehajolok hozzá és egyenesen a szemébe nézek - és megmondod neki , hogy haza megyünk. - ijedten próbálja állni a nézésemet. Az ajkába harap és lassan megrázza a fejét.
- Nem tehetem.
- Nem érdekelsz... - suttogom, majd félre lököm. Túl ideges vagyok én ehhez. Mégis mért nem tud időben kijönni? Egyébként is délelőtt dolgozott. Mért állt még mindig a pultban? Oké, hogyha átvállalta a munkát, de szólhatott volna. Poppy most már úgyis meg tudja oldani.
Végig suhanok a keskeny folyosón, aminek a végén egy nyitott ajtó áll. Mikor odaérek nem rontok rá egyből. Próbálom higgadtan kezelni a dolgot.
- ....nagyon remélem, hogy jössz. Ez fontos nekem. - halvány foszlányok szűrődnek ki a szűkös szobából. - ...de Harry ne tudja meg. - összevonom a szemöldököm és próbálom megérteni miről van szó. - Szeretlek. - suttogja, majd szét kapcsolja a hívást. Leesik az állam. Már éppen indulnék be az ajtón, hogy szóvá tegyem ezt az egészet, de Poppy lebuktatva engem a nevemet kezdi kiáltani. - Harry ?! - bentről ijedt sikítás hallatszik. Kinyitom az ajtót és fapofával bámulok a szőke lányra. Kezében tartja a telefont, meg egy kis cetlit amit azonnal össze is gyűr.
- Te mégis mi az istent csinálsz ? - förmedek rá és csak pislogok. Nem hiszem el amit hallottam. Nem csak az, hogy valamit eltitkol előlem, de másnak mondja , hogy szereti.
- Szívem, nyugodj le. - mosolyog erőtlenül majd felém közelít. Poppy mögülem próbál szólongatni, hogy elterelje a figyelmem Alliről.
- Kivel beszéltél? Mit titkolsz ? - hangom erős és határozott. Száját már arra a szóra formázza, hogy senkivel, de ő is tudja ; ez hazugság. Nem tud értelmes választ adni. Csak lefelé pislog. Benyálazom a szám, úgy érzem mindjárt elájulok a szomjúságtól és az idegességtől. Mély levegőt veszek. - Mutasd a telefonod! - előre nyújtom a kezem, hogy a mobilt nekem adja. Még erősebben markol rá. Ajkába harap. Gyönyörű zöldes kék szemei ijedten merednek rám. Felvonom a szemöldököm. Elnevetem magam. - Csá. - Megfordulok és elslisszanva Poppy mellett végig sétálok a folyosón. Szólongatnak még. Hallom Alli cipőjének a kopogását a linóleumon. Fut felém. A kávézóban utat török magamnak a sok várakozó ember között és csak egyszerűen kisétálnék az ajtón ha nem rántana vissza valaki.
-Harry. - szinte könnyes szemeivel próbálja visszahúzni a karom, de én kikapom a szorításból a kezem. Mélyen a szemébe nézek és halkan csak ennyit mondok.
-Hagyj békén.
Már egy órája kocsikázok. Néhol megállok, de igazából csak hajtok előre. Pár KRESZ-t nemismerő gyalogosra rádudálok, ami némiképp oldja a feszültségemet. Végül egy kis utcában állapodok meg. Leparkolok és az ablakra könyökölve próbálom tartani magam. Erőm sincs gondolkodni, szét robban a fejem. És erre rátesz még egy lapáttal mikor a telefonom megszólal. Csak ekkor tűnik fel, hogy a képernyő felső része szinte teljesen széttört. Erőt veszek magamon és felveszem a telefont.
- Csá tesó! - Jake részeg hangja.
- Mit akarsz? - kérdem határozottan. Szeretném minél hamarabb letudni a beszélgetésünket.
- Mi az, hogy... hogy mit akarsz? Ember, nyugi már. - jó pár liter alkohol benne lehet már.
- Nyögd ki.
- Póker nálunk? - elgondolkodtató. Jobban érezném magam, ha szarrá vernék mindenkit pókerben? Naná! rá is vágtam volna a választ, ha nem jut eszembe Alli. Talán haza kéne mennem. - Tesó itt van mindenki aki számít, rád várunk. - pillanatokig csak tartom a fülemnél a telefont de nem szólok bele semmit. Végül döntök.
- Indulok. - indítom be a kocsi motorját.
Erősen kivágott pólója böki a szememet, maga a jelenléte is zavar, de pár feles után már meg sem éreztem néhai szurkálódását Allivel kapcsolatban. Természetesen mindenkit elvertem akit lehet. Jake nappalija úgy nézett ki lassan mintha atom bomba robbant volna. Szanaszét ruhák és üres flakonok, üvegek. A zene hangosan bömböl, egyszer mintha a telefonomat is hallottam volna csörögni, de akkor épp nyerő szériám volt és pont nem azzal foglalkoztam. Az a kis hangulatos négyes jobb lett volna hármasban, most épp semmi kedvem nem volt Maryhez. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy került ide. De mikor megérkeztem és megláttam erős undort éreztem. Abban a pillanatban nagyon hiányzott Alli. De most már semmit nem érzek. tulajdonképpen a szavakat is alig tudom formálni.
A játék lényege az, hogy aki nyer, az iszik. Természetesen én nyertem, és ennek meg is ittam a levét - szó szerint.- Mikor a következő kör lapjaimat osztotta Stan akkor már eléggé halványan láttam a dolgokat a szobában. Magamhoz húztam a fotelben lévő takarót és hozzá bújtam.
- Mért nem bújsz Maryhez, te hülye gyerek ? - nevet Jake aki látszólag teljesen elvesztette már a fejét. Épp csak oldalra fordítom az arcom, hogy lássam Maryt, de elkap a hányinger.
- Fuj. - csak ennyit tudok kinyögni.
- Kuss legyen, Styles! - Üvegből húzza meg a piát. - Ha nincs az a kis lotyód, már rég együtt lennénk. - meglöki a vállam majd felhorkant. Próbálom visszaszerezni az egyensúlyom amiből előbb ez a nőszemély zökkentett ki.
- Az a vicces, hogy mindez egy fogadás miatt volt. - Stan feladja a lapok osztogatását és úgy dönt, hogy mint egy ötéves maga fölé dobja azokat és nevetve hátrabukik.
- Milyen fogadás? - Mary hunyorít a srácokra, mintha megpróbálná megérteni. Közben én mosolyogva és félig kábultan jelzem Jake-nek , hogy maradjon csöndbe azzal ,hogy az ujjammal próbálom letapasztani a száját.
- Tulajdonképpen nekünk köszönheted , hogy együtt vagytok. Hát...- már dadog is - ha mi nem látjuk meg ezt a szerencsétlenséget a buliba, akkor már rég együtt lennétek. - mutat Mary felé. Közben Stan horkolása a beszélgetésünk közbe vág. Jake csak vágja a pofákat, majd arrébb löki barátját, had aludjon tovább. - képzeld el! - nehezen megy neki az artikulálás, ennyi ital után nem is csodálom - fogadtunk, hogy nem tudja megszerezni a csaj számát, ez a hülye meg beleszeretett. - az arcára csap és felnevet.
- Ez rohadtul nem így volt! - kicsit lassú a beszédem, de próbálok érthetően elmondani. Még egy picit gondolkozok, hogy mégis mit akartam mondani, aztán feladva mindezt felkelek a helyemről és a mosdó felé veszem az irányt.
Taylor H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése