ALLI JACKSON
 |
| Thunder |
- Igen? - kérdezem, miközben abban bízom, hogy Harry rekedt hangját hallom meg a vonal másik végéről.
- Alli?! Szia - Poppy vidám hangja meglepett, nyilván nem számított rá, hogy ilyen hamar felveszem a telefont. - Minden rendben? - kérdezi azonnal, ezzel elárulva; hangom ugyanolyan ideges telefonba is, mint gondoltam.
- Persze, minden oké - hazudok, szabad kezemet homlokomhoz tapasztom, miközben a hálószobába megyek.
- Harry veled van? Jake próbálja elérni, de elérhetetlen - Poppy szavait hallva megtorpanok, ajkaim elválnak, de képtelenségnek tartom, hogy szavakat tudjak formálni.
- Nem, nincs velem - vallom be végül őszintén. Alsó ajkamat harapdálom, csak reménykedem benne, hogy Harry jól van, és semmi hülyeséget nem csinált. A háttérből hallom - valószínűleg - Jake hangját, nyúzott hangon magyarázza Poppynak.
- Jake azt mondja, az éjszakát velük töltötte, aztán reggelre eltűnt - fejemet hátraszegem. A sírás fojtogat, könnyeimet minden eltelt másodperccel nehezebb visszatartani. Érzelmeim összekuszálódnak, ahogy végig gondolom a dolgokat. Az aggodalmat hamar átveszi a düh, ami még engem is meglep.
- Most mennem kell. Biztos vagyok benne, hogy Harry jól van. Fogok szólni neki, hogy kerestétek - hadarom. Poppynak válaszolni sincs lehetősége, a telefont kinyomom, majd az ágyra dobom. Harag járja át a testem, felkapom a kis utazótáskát amiben maximum két napra elegendő ruhám maradt még benn, majd azt is az ágyra dobom. Kinyitom a szekrényt, előkapok egy pulóvert és egy szűk fekete farmert, amiket a fotel karfájára teszek, majd sietősen kezdem kikapcsolni Harry ingén a gombokat.
- A francba - szitkozódom, mikor az egyik gomb kifog rajtam. Idegesen tépem szét azt az egyet, a gomb leesik a földre, halkan koppan a parkettán. A karfára tett gatyáért nyúlok, ám mielőtt levenném az inget és öltözni kezdenék furcsa hangok ütik meg a fülem. A bejárati ajtó csapódása csak még gyorsabb tempóra ösztönöz, azonnal felkapom az ágyra dobott holmikat. Lendületesen fordulok meg, megugrok Harry közvetlen közelségétől. Zöld szemei csillognak ahogy végig néz rajtam, fehérneműmön és ingén kívül semmit nem viselek.
- Mit csinálsz? - kérdezi. Rekedtes hangja hallatán jó érzés söpör végig rajtam, megnyugtat hogy előttem áll, teljes testi épségben.
- Azt hiszem jobb lesz ha egy pár napot külön töltünk - mondom semleges arccal. Nehezen ejtem ki a szavakat a számon, ügyelek rá, hogy hangomból semmilyen érzelmet ne tudjon levonni.
Harry szemöldökeit összeráncolva néz le rám, de mivel néma marad nem törődöm vele. Őt kikerülve indulok el az ajtó felé, ám mielőtt kiléphetnék rajta az becsapódik előttem. Érzem Harry jelenlétét magam mögött, kezével az ajtónak támaszkodik, amit épp az imént csukott be előttem. Közvetlen mögöttem áll, erős mellkasa súrolja a hátamat miközben levegőt vesz. Nagy levegőt veszek, tudom, hogyha megfordulok akkor nem bírok majd tovább haragudni rá, épp ezért maradok neki háttal.
- Nem fogsz elmenni. Nem hagyom - szavait hallva nagyot nyelek. Ujjaim elgyengülnek, ahogy Harry kiveszi kezemből a táskát, ami alig pár másodperccel később halk puffanással esik le a földre. Nem fordulok felé, tekintetem szigorúan az ajtóra szegezem. Ajkaimat fogaim közé veszem, miközben - immár - szabad kezemet a kilincsre viszem, majd lenyomva azt kinyitom a szobaajtót. Végigszántom a nappaliig vezető rövid utat, remegő kezekkel gombolom be a rajtam maradt inget. Csalódottan dőlök neki a konyhapultnak, miután meggyőződöm róla, hogy Harry nem jön utánam. Jelen pillanatban még magamnak sem akarom beismerni, de mit tehetnék? Igenis vágyom rá, hogy utánam jöjjön.., hogy megbeszéljük a történteket, de ezúttal makacs vagyok.
A konyhából kilépve a nappaliba megyek, kényelmesen helyezkedem el a bőrkanapén, majd valami izgalmas film után kezdek keresgélni, függetlenül attól, hogy tudom; nem tudok majd a filmre koncentrálni.
Lassan két órája, hogy elhagytam közös hálószobánkat, de azóta Harryt csak egyszer láttam. Fél perc alatt megtette az utat a szobától a konyháig, majd minden szó nélkül ismét magamra hagyott. Idegesen vágom le magam mellé a távkapcsolót, tucatszor végig pörgettem már a csatornákat, de semmi olyat nem találtam, ami akár egy kicsit is le tudna kötni. Sóhaj szökik ki ajkaimon, mikor a falra függesztett órára pillantva megállapítom, hogy már 11 óra is elmúlt. Függetlenül attól, hogy holnap nem dolgozom sok elintézni valóm van a kis tervemmel kapcsolatban, nehéz napom lesz. Ujjaimat tördelve indulok el a hálószoba felé, egy pillanatra megállok a csukott ajtó előtt, majd egy mély levegőt veszek és benyitok. Harry az ágyon fekszik, kezében a távkapcsolóval bambul maga elé, tekintetét azonnal rám kapja. Bár próbálja takarni, nem lehet nem észrevenni a szája szegletében megbúvó mosolyt, amit megjelenésem okoz. Azt hiszi ő nyert, ám amikor az ágyhoz sétálok, párnámat és takarómat magamhoz szorítva indulok el kifelé meglepődik.
Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, de az alvásra nem épp alkalmas kanapé ebben nem kimondottan támogat. Lassan kezdek rádöbbenni, hogy nem a kanapéval van a baj. Harry hiánya megőrjít, akárhol lennék nehezemre esne az alvás, mivel Ő nincs mellettem. A tévé halk zaja mellett is tisztán hallom a mocorgást a hálószobából, megmosolyogtat a tény, miszerint Harry sem tud aludni. Haragszom rá... Ha megkérdezné miért, nem tudnám összefüggő mondatokban megmagyarázni neki. A nélküle eltöltött éjszaka, egy egész nap nélküle, amikor azt sem tudtam kivel van, mit csinál. Titkolózik előttem, de elvárja, hogy én őszinte legyek hozzá. Természetesen nekem nem olyan titkaim vannak, mint neki. Az Ő titkai elég gyakran megijesztenek, míg az én titkaim pusztán féltékenységet váltanak ki belőle, ami ráadásul alaptalan is. Gondolataimból kiugraszt, mikor közeledő lépteket hallok. Oldalamra fordulok, úgy csinálok, mintha lekötne a tévében halkan szóló krimi. A levegőt bent tartom, mikor szemem sarkából megpillantom Harryt. Félmeztelenül dől a falnak, kezeit mellkasánál keresztezi, pillantásával lyukat fúr belém. Némán tűröm pillantását, szívem a torkomban dobog, mikor elindul felém, de amit ezután tesz meglep. A távirányítót elveszi mellőlem, egy gombnyomással elsötétíti a falra rögzített tévét, majd a kapcsolót levágva a dohányzó asztalra indul el vissza a szobába. Ajkaim elválnak, felidegesít szurkálódása, ahogy próbálja magára vonni a figyelmemet. Könnyed mozdulattal kapcsolom vissza a tévét, Harry még a hálószoba elérése előtt megáll, lassan fordul vissza felém.
- Nem tudok aludni tőle - mondja pimasz, lekezelő hangnemmel.
- Én meg csak tévével tudok elaludni - szólok vissza ugyanolyan hangzással, ami tudom, hogy bosszantja.
- Add ide az irányítót - jön ismét közelebb, közvetlen előttem áll meg, mire én felülök.
- Ne szórakozz már. Nem olyan hangos, hogy zavarjon az alvásban - háborodok fel, erősen szorítom a kapcsolót.
- Alli! Még egyszer utoljára elmondom, hogy idegesít ha megy a tévé - mondja, mintha valami agyilag visszamaradottnak mondaná. Meglepődik, mikor hirtelen felállok eddigi helyzetemből. Mellkasunk összeér, idegesen nyomom a kezébe a kapcsolót, majd indulok el a szoba felé. Magam sem tudom, miért arra megyek, azt tervezem, hogy kizárom Harryt éjszakára, bár ennek a sikeres elvégzésére kevés az esély, alig két lépéssel van mögöttem.
- Ne idegeskedj baby, majd a titkos szerelmed megvigasztal - ez az a pont. Most szakadt el az a bizonyos cérna, amikor már nem tudok tovább nyelni. Harry hangja furcsamód szórakozott, de én ezt figyelmen kívül hagyva lendítem a kezem a pofonra. Szemeim kikerekednek, mikor Harry megfogja felé lendülő kezem, s óvatosan a fal, s önmaga közé szorít.
- Ki az? - szegezi nekem azonnal a kérdést, amin mosolyognék, ha nem ilyen helyzetbe lennénk. Mocorogni kezdek, próbálom kiszabadítani kezeimet, de lefogja őket, hogy a falnál tarthasson. - Mondd el ki az! - utasít, ezúttal már határozottabban. Nem szólalok meg, makacsul tartom magam. A tévé halovány fényei megvilágítják a Harry arcára kunkorodó féloldalas mosolyt, tetszik neki, hogy játszadozhat velem.
- Rendben, akkor ne mondj semmit. Majd én beszélek - jön még közelebb. Arca komoly, tekintetét az enyémbe fúrja, miközben egyik kezét lassan derekamra vezeti. Mellkasom megemelkedik, tudja, hogy nem fogom sokáig bírni.
- Haragszom rád - suttog nyakamba. Kezei már elengedték az enyémeket, mindkét kezével inge alatt fedezi fel testemet, ami az őrületbe kerget. Szívesen megcsókolnám, elmondanám neki mennyire rosszul esett amit csinált, de nem teszem. Mereven nézel előre, semleges arcom megmosolyogtatja, mikor rám néz.
- Ha nem haragudnál, azt mondanám ki kell engesztelned, de mivel te is haragszol, ez így nem játszik - érzem hogy elpirulok. A gyatra fényviszonyoknak hála ezt barátom nem láthatja, ettől függetlenül tudom, hogy tudja.
- Valamit tisztázzunk Alli - hangja hirtelen komolyodik el - Te az enyém vagy - hangsúlyozza ki az enyém szócskát, amitől libabőrös leszek. - Nem akarom, azt se, hogy más akár csak rád nézzen - hallgatok. Jóleső szavai kezdik elhessegetni felé táplált haragomat, de még mindig makacsul tartom magam.
- Szeretlek - suttogja fülembe, majd lágy csókot nyom a fülem alatt területre és ellép előlem. Kezemmel azonnal utána nyúlok. Túl hamar történik minden, nem tudok parancsolni magamnak, bár tudom, hogy haragudnom kéne rá. Harry mintha csak erre várt volna lép vissza elém, derekamnál fogva húz közel magához, ajkaink súrolják a másikét.
- Haragszom rád, és utállak, amiért titkolózol. De nagyon szeretlek - suttogom, de tudom, hogy ezzel még nincs vége a ma esti kis háborúnknak.
A konyhából kilépve a nappaliba megyek, kényelmesen helyezkedem el a bőrkanapén, majd valami izgalmas film után kezdek keresgélni, függetlenül attól, hogy tudom; nem tudok majd a filmre koncentrálni.
Lassan két órája, hogy elhagytam közös hálószobánkat, de azóta Harryt csak egyszer láttam. Fél perc alatt megtette az utat a szobától a konyháig, majd minden szó nélkül ismét magamra hagyott. Idegesen vágom le magam mellé a távkapcsolót, tucatszor végig pörgettem már a csatornákat, de semmi olyat nem találtam, ami akár egy kicsit is le tudna kötni. Sóhaj szökik ki ajkaimon, mikor a falra függesztett órára pillantva megállapítom, hogy már 11 óra is elmúlt. Függetlenül attól, hogy holnap nem dolgozom sok elintézni valóm van a kis tervemmel kapcsolatban, nehéz napom lesz. Ujjaimat tördelve indulok el a hálószoba felé, egy pillanatra megállok a csukott ajtó előtt, majd egy mély levegőt veszek és benyitok. Harry az ágyon fekszik, kezében a távkapcsolóval bambul maga elé, tekintetét azonnal rám kapja. Bár próbálja takarni, nem lehet nem észrevenni a szája szegletében megbúvó mosolyt, amit megjelenésem okoz. Azt hiszi ő nyert, ám amikor az ágyhoz sétálok, párnámat és takarómat magamhoz szorítva indulok el kifelé meglepődik.
Próbálok kényelmesen elhelyezkedni, de az alvásra nem épp alkalmas kanapé ebben nem kimondottan támogat. Lassan kezdek rádöbbenni, hogy nem a kanapéval van a baj. Harry hiánya megőrjít, akárhol lennék nehezemre esne az alvás, mivel Ő nincs mellettem. A tévé halk zaja mellett is tisztán hallom a mocorgást a hálószobából, megmosolyogtat a tény, miszerint Harry sem tud aludni. Haragszom rá... Ha megkérdezné miért, nem tudnám összefüggő mondatokban megmagyarázni neki. A nélküle eltöltött éjszaka, egy egész nap nélküle, amikor azt sem tudtam kivel van, mit csinál. Titkolózik előttem, de elvárja, hogy én őszinte legyek hozzá. Természetesen nekem nem olyan titkaim vannak, mint neki. Az Ő titkai elég gyakran megijesztenek, míg az én titkaim pusztán féltékenységet váltanak ki belőle, ami ráadásul alaptalan is. Gondolataimból kiugraszt, mikor közeledő lépteket hallok. Oldalamra fordulok, úgy csinálok, mintha lekötne a tévében halkan szóló krimi. A levegőt bent tartom, mikor szemem sarkából megpillantom Harryt. Félmeztelenül dől a falnak, kezeit mellkasánál keresztezi, pillantásával lyukat fúr belém. Némán tűröm pillantását, szívem a torkomban dobog, mikor elindul felém, de amit ezután tesz meglep. A távirányítót elveszi mellőlem, egy gombnyomással elsötétíti a falra rögzített tévét, majd a kapcsolót levágva a dohányzó asztalra indul el vissza a szobába. Ajkaim elválnak, felidegesít szurkálódása, ahogy próbálja magára vonni a figyelmemet. Könnyed mozdulattal kapcsolom vissza a tévét, Harry még a hálószoba elérése előtt megáll, lassan fordul vissza felém.
- Nem tudok aludni tőle - mondja pimasz, lekezelő hangnemmel.
- Én meg csak tévével tudok elaludni - szólok vissza ugyanolyan hangzással, ami tudom, hogy bosszantja.
- Add ide az irányítót - jön ismét közelebb, közvetlen előttem áll meg, mire én felülök.
- Ne szórakozz már. Nem olyan hangos, hogy zavarjon az alvásban - háborodok fel, erősen szorítom a kapcsolót.
- Alli! Még egyszer utoljára elmondom, hogy idegesít ha megy a tévé - mondja, mintha valami agyilag visszamaradottnak mondaná. Meglepődik, mikor hirtelen felállok eddigi helyzetemből. Mellkasunk összeér, idegesen nyomom a kezébe a kapcsolót, majd indulok el a szoba felé. Magam sem tudom, miért arra megyek, azt tervezem, hogy kizárom Harryt éjszakára, bár ennek a sikeres elvégzésére kevés az esély, alig két lépéssel van mögöttem.
- Ne idegeskedj baby, majd a titkos szerelmed megvigasztal - ez az a pont. Most szakadt el az a bizonyos cérna, amikor már nem tudok tovább nyelni. Harry hangja furcsamód szórakozott, de én ezt figyelmen kívül hagyva lendítem a kezem a pofonra. Szemeim kikerekednek, mikor Harry megfogja felé lendülő kezem, s óvatosan a fal, s önmaga közé szorít.
- Ki az? - szegezi nekem azonnal a kérdést, amin mosolyognék, ha nem ilyen helyzetbe lennénk. Mocorogni kezdek, próbálom kiszabadítani kezeimet, de lefogja őket, hogy a falnál tarthasson. - Mondd el ki az! - utasít, ezúttal már határozottabban. Nem szólalok meg, makacsul tartom magam. A tévé halovány fényei megvilágítják a Harry arcára kunkorodó féloldalas mosolyt, tetszik neki, hogy játszadozhat velem.
- Rendben, akkor ne mondj semmit. Majd én beszélek - jön még közelebb. Arca komoly, tekintetét az enyémbe fúrja, miközben egyik kezét lassan derekamra vezeti. Mellkasom megemelkedik, tudja, hogy nem fogom sokáig bírni.
- Haragszom rád - suttog nyakamba. Kezei már elengedték az enyémeket, mindkét kezével inge alatt fedezi fel testemet, ami az őrületbe kerget. Szívesen megcsókolnám, elmondanám neki mennyire rosszul esett amit csinált, de nem teszem. Mereven nézel előre, semleges arcom megmosolyogtatja, mikor rám néz.
- Ha nem haragudnál, azt mondanám ki kell engesztelned, de mivel te is haragszol, ez így nem játszik - érzem hogy elpirulok. A gyatra fényviszonyoknak hála ezt barátom nem láthatja, ettől függetlenül tudom, hogy tudja.
- Valamit tisztázzunk Alli - hangja hirtelen komolyodik el - Te az enyém vagy - hangsúlyozza ki az enyém szócskát, amitől libabőrös leszek. - Nem akarom, azt se, hogy más akár csak rád nézzen - hallgatok. Jóleső szavai kezdik elhessegetni felé táplált haragomat, de még mindig makacsul tartom magam.
- Szeretlek - suttogja fülembe, majd lágy csókot nyom a fülem alatt területre és ellép előlem. Kezemmel azonnal utána nyúlok. Túl hamar történik minden, nem tudok parancsolni magamnak, bár tudom, hogy haragudnom kéne rá. Harry mintha csak erre várt volna lép vissza elém, derekamnál fogva húz közel magához, ajkaink súrolják a másikét.
- Haragszom rád, és utállak, amiért titkolózol. De nagyon szeretlek - suttogom, de tudom, hogy ezzel még nincs vége a ma esti kis háborúnknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése