ALLI JACKSON
 |
| Undone |
- Haragszol? - kérdezem meg halkan, mire barátom mosolyogva megrázza a fejét.
- Csak magamra, hogy képes voltam ilyenért összeveszni veled. Dave elmondta, hogy vele beszéltél aznap délután telefonon - mondja Harry, egyik kezével elengedi derekamat, hogy zavartan végigsimíthassa tarkóját.
- Nem akartam titkolózni, de egy meglepetés buli szervezésébe nem szokás bevonni azt, akinek szervezik a bulit - mosolyom még mindig arcomon pihen, halk kacaj szökik ki ajkaimon.
- Szeretlek - suttog. Fejemet szégyenlősen hajtom le, nem törődök a körülöttünk lévőkkel.
- Én is szeretlek - mondom halkan, majd apró csókot nyomok barátom ajkaira, és hagyom, hogy vállamnál átkarolva induljunk meg Stan-ék felé. Mosolyogva ölelem meg Gemmát, aki pohárral a kezében áll és beszélget Stannel. Bár már délután megérkezett, a nagy kapkodásban nem sikerült tisztességesen köszönnünk egymásnak.
- Örülök, hogy eltudtál jönni - mondom a mellettem álló zöld szemű lánynak, miközben figyelem ahogy Harry és Stan jót mosolyognak valamin, amit Stan az imént súgott Harry fülébe.
- Ki nem hagynám! Csak egyszer lesz 22 éves az ember - mondja a mondat végét kissé vékonyabb hangon, szekálódás képp megcsipkedve Harry arcát. Harry finoman löki el a lány kezét, sajátját arcán végighúzva reagálja le a csipkelődést.
- Csak holnap lesz a szülinapom - morog Harry játékosan.
- Nem kell szépíteni, vén csont vagy - Gemma komoly arckifejezéssel cukkolja tovább testvérét, amin mindannyian jót mosolygunk. Nyújtózkodok, hogy megnézzem, jól látok-e, majd mikor magamban megállapítom, hogy Poppyt láttam feltűnni a tömegben elnézést kérek, és felé indulok.
- Alli! - szemei korántsem őszintén csillognak, mintha közvetlen ezelőtt sírt volna. Ettől függetlenül mosollyal az arcán ölel meg.
- Jól vagy? - teszem fel a szinte felesleges kérdést, hisz ha letagadja is tudni fogom, hogy valami nincs rendben. Poppy pár másodpercig néma marad, ajkait összepréselve néz el mellettem, mintha keresne valakit, majd rám néz, és bólint. Automatikusan felhúzom egyik szemöldökömet, szinte fel sem tűnik, egészen addig míg reakcióm egy mélyről jövő sóhajt nem vált ki Poppyból.
- Mindent elfogok mesélni. De most ne velem foglalkozz - mosolyog erőltetetten. Nem szívesen hagyom egyedül, de be kell látnom, hogy igaza van. Sok dolgom van, ezért a lelkére kötök pár dolgot, majd otthagyva őt egy ismerőssel indulok el a tömegben.
Megugrok, testemet uralma alá keríti a libabőr, ahogy két erős kezet érzek derekam köré fonódni. A velem szemben álló fiatal srác, akivel eddig beszélgettünk elmosolyogja magát, majd egy halk köszönést megejtve felénk távozik. Lassan fordulok meg, szinte azonnal szembe találom magam azzal a gyönyörű zöld szempárral, ami játékosan csillogva néz végig rajtam. Kuncogok, mikor Harry magához szorítva felemel, és a személyzeti öltöző folyosójára visz. Lépked még párat hátra, nem látom hová megyünk, látásomat a sötét, és Harry fölém magasodó alakja is korlátozza. A személyzeti öltöző ajtaja kinyílik, majd szinte azonnal be is csukódik, én pedig azon nyomban érzem, ahogy hátam az ajtóhoz ér. Harry vadul csókol meg, ami ugyan meglep, mégis; eszem ágában sem áll tiltakozni. Visszacsókolok, érzem Harry kezeit, ahogy combomnál matatva tolja feljebb ruhám alját. Lábaimat dereka köré kulcsolom, mikor kissé felemel, majd egyik kezemet tarkójára viszem, míg másikkal ingét próbálom lehámozni róla. Ám, mielőtt belefeledkezhetnék a nyakamon elejtett apró csókokba rám tör a felismerés. Harry fejét elhúzom a nyakamtól, kérdő pillantását a sötét ellenére is tisztán látom magam előtt.
- Harry, ezt itt nem lehet - mondom halkan, a mondat végét enyhén elkuncogva.
- Szól a zene. Semmit nem hallanak - suttog ajkaimra, homlokát az enyémnek dönti, miközben lassan visszaereszt a földre, hogy ismét saját lábaimon állhassak. Nevetve megrázom a fejem, csókot nyomok Harry ajkaira, mielőtt kezeimet mellkasára nyomva eltolnám őt. Szoknyám alját letűröm, ujjaimmal átfésülöm kissé összekócolt hajam, majd ujjaimat összekulcsolom Harryével, és kinyitom az ajtót.
Rengetegen vannak. Mindenhol emberek nyüzsögnek, ami nem meglepő, hisz tudom, mennyien szeretik Harryt.
- Sziasztok. Boldog szülinapot haver - lép oda hozzánk egy szőke hajú srác. Kék szemei világítanak, kissé borostás arcán mosoly pihen, ahogy kezet fog Harryvel, majd tovább is áll.
- Ő ki volt? - kérdezem barátomat, aki azonnal rám néz.
- Ő, nem tudom - mondja homlokát ráncolva, mosollyal az arcán. Kuncogni kezdek, de mielőtt reagálhatnék ismerős női hang üti meg a fülem.
- Hát itt vagytok! Már mindenhol kerestelek titeket - lép oda hozzánk a szőkésbarna hajú lány. Harry szemmel láthatóan megfeszül, erősebben szorítja kezemet, ahogy Mary ránk, de konkrétabban inkább Harry felé mosolyog. Kedves, félénk mosolyt eresztek Mary felé, aki kissé meglep viselkedésével.
- Alli! Nagyszerű vagy! Hihetetlen ez a buli - harsogja túl a zenét, kezét végigsimítja karomon.
- Köszi, de Stan és Jake nélkül nem tudtam volna elintézni - mosolygok vissza. Mary bólint, majd ismét barátomra pillant.
- Na, hagylak is titeket! Még nincs vége az estének - mondja, szemöldökét egyszer megrántja fölfelé, majd el is tűnik. Ajkaimat összepréselve fordulok Harry felé, nemlegesen bólogat, miközben megölel.
- Ne is mondj semmit - szólal meg, mire én elnevetem magam, s beleburkolózok Harry ölelésébe.
Dzsekimet jobban összehúzom magamon, ahogy kilépve a kávézó ajtaján az épület mellé sétálok, s a falnak dőlök. A hangulat fantasztikus, mindenki jól érzi magát, ettől függetlenül mégis megkönnyebbülök, ahogy fejemet a hideg falnak nyomhatom. Jól esik kicsit kiszakadni a hangzavarból, a csöndes utca, és az enyhén csípős idő kissé felfrissít. A szél erős zúgásától eltekintve egész kellemes idő van, az égen rengeteg csillag ragyog, ezúttal felhők sem takarják el fényüket. A bentről kiszűrődő zenét ugyan hallom, mégis sikerül elmerülnöm gondolataimban. Mosoly terül el arcomon, ahogy a bent tartózkodó fiúra gondolok. Miért ilyen fontos nekem? Mi fogott meg benne ennyire? De ha ez a kérdés nem fog meg eléggé, felteszek egy jobbat. Mi van bennem, ami Őt megfogta? Ezen gyakran gondolkodok mostanában, hisz ahogy végig nézek az őt körülvevő lányokon hamar rádöbbenek, hogy nálam ezerszer jobb lányt is megkaphatott volna. Ahogy ezt ismét letisztázom magamban, lelki szemeim előtt azonnal Mary jelenik meg. Gyönyörű arca, csillogó szemei, az azt körülvevő sötét pillák, formás alak... Tökéletes. Harry mégsem törődik vele úgy, mint velem, s ezzel eléri, hogy életemben először, kivételesnek érezzem magam. Ő érezteti velem, amit más eddig nem tett meg. Neki én vagyok az egyetlen. Vigyázni akar rám, szeret engem, és tudom, hogy néhai veszekedéseink ellenére, bármit megtenne értem. Elégszer elmondta már ahhoz, hogy ezeket megjegyezzem.
Gondolataimból épített váram összeomlik, az imént hallott zaj irányába fordítom a fejem, egy női alakot pillantok meg. Ahogy közelebb ér hamar megismerem, Mary hatalmas szemeivel néz rám, mosolygós arccal jön közelebb, s dől neki velem szemben a falnak.
- Harry téged keresett, gondoltam megnézlek idekinn - szólal meg, hangja a vártnál is barátságtalanabb. Szemöldököm ráncolom, elképzelni nem tudom, mi lett azzal a szerény, visszahúzódó lánnyal, akivel a sütögetésen beszélgettem. Lassan bólintok, bár kétlem, hogy látná, majd ráérősen ellököm magam a faltól és el is indulnék ha Mary nem szólalna meg;
- Olyan furcsa rátok nézni. Annyira mások vagytok - ajkaimat összepréselem. Reménykedem, hogy nem kell Marytől is végig hallgatnom a "Mások vagytok, ez így nem fog működni" magánszámot, de ettől függetlenül nem leszek tapintatlan. Felé fordulok, előző helyemre sétálok, ismét a falnak dőlök.
- Pont ez bennünk a különleges. Legalább nem unjuk meg egymást - mondom ki határozottan. Mary alig hallhatóan neveti el magát, látom, ahogy hajába túr, majd hallok egy mély sóhajt, és ezzel lezártnak ítélem a beszélgetést.
- Azért, nem csak ebben vagytok különlegesek - böki ki, miután én már elindultam. Ismét megállok. Türelmem kezd fogyni, semmi kedvem továbbra is kint maradni, de úgy érzem nem hagyhatom el anélkül ezt a helyet, hogy rendesen lezártuk volna ezt a beszélgetést.
- Ezt hogy érted? - kérdezem, félig felé fordulok.
- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy fogadásból jöttek össze a párjukkal - Mary már szinte lenézően beszél, engem mégis legkevésbé a hanglejtése érdekel. Szemeim elkerekednek, szám máris mozog, mielőtt végig gondolhatnám a dolgokat.
- Miről beszélsz? - hangom kissé remeg, mégis érződik rajta, hogy ideges vagyok. Mary ellöki magát a faltól, közvetlen elém sétál. Magassarkúm miatt, most nagyjából egy magasságban vagyunk.
- Alli! Harry csak azért van veled, mert fogadtak Stannel és Jake-el, hogy úgysem tud téged befűzni. Harry meg mint tudjuk, nem szeret veszíteni - látom arcán megbújni a mosolyt, amit akárhogy próbál letagadni nem megy neki. - Olyan naiv vagy. Harrynek nem az ilyen ne bánts virág lányok jönnek be, mint te - kezemet ökölbe szorítom, ahogy kifésül arcomból egy tincset, majd mintha semmi nem történt volna, elsétál.
Fel sem tűnik, hogy Mary milyen hatást váltott ki belőlem, amíg meg nem érzem arcomon az első könnycseppet. Egy... rohadt fogadás? Kézfejemmel megtörlöm arcomat, idegesen indulok el az épület bejárata felé, amit kirántok magam előtt, majd tekintetemmel Harryt kezdem keresni, akit meg is pillantok egy bokszban ülve beszélgetni Stannel, Jake-el, és még pár barátjukkal. Utat török magamnak, dzsekimet egy székre dobom, majd nem törődve Maryvel, akit majdnem fellökök lépek párat, hogy Harryék asztala elé kerüljek.
- Szia kicsim - mosolyog rám, kezét felém nyújtja, amit indulatosan ütök el.
- Egy fogadás?! Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc - szemei elkerekednek, mellette helyet foglaló barátaira néz, akiknek arca majdnem olyan meglepett, mint Harryé.
Gondolataimból épített váram összeomlik, az imént hallott zaj irányába fordítom a fejem, egy női alakot pillantok meg. Ahogy közelebb ér hamar megismerem, Mary hatalmas szemeivel néz rám, mosolygós arccal jön közelebb, s dől neki velem szemben a falnak.
- Harry téged keresett, gondoltam megnézlek idekinn - szólal meg, hangja a vártnál is barátságtalanabb. Szemöldököm ráncolom, elképzelni nem tudom, mi lett azzal a szerény, visszahúzódó lánnyal, akivel a sütögetésen beszélgettem. Lassan bólintok, bár kétlem, hogy látná, majd ráérősen ellököm magam a faltól és el is indulnék ha Mary nem szólalna meg;
- Olyan furcsa rátok nézni. Annyira mások vagytok - ajkaimat összepréselem. Reménykedem, hogy nem kell Marytől is végig hallgatnom a "Mások vagytok, ez így nem fog működni" magánszámot, de ettől függetlenül nem leszek tapintatlan. Felé fordulok, előző helyemre sétálok, ismét a falnak dőlök.
- Pont ez bennünk a különleges. Legalább nem unjuk meg egymást - mondom ki határozottan. Mary alig hallhatóan neveti el magát, látom, ahogy hajába túr, majd hallok egy mély sóhajt, és ezzel lezártnak ítélem a beszélgetést.
- Azért, nem csak ebben vagytok különlegesek - böki ki, miután én már elindultam. Ismét megállok. Türelmem kezd fogyni, semmi kedvem továbbra is kint maradni, de úgy érzem nem hagyhatom el anélkül ezt a helyet, hogy rendesen lezártuk volna ezt a beszélgetést.
- Ezt hogy érted? - kérdezem, félig felé fordulok.
- Nem sokan mondhatják el magukról, hogy fogadásból jöttek össze a párjukkal - Mary már szinte lenézően beszél, engem mégis legkevésbé a hanglejtése érdekel. Szemeim elkerekednek, szám máris mozog, mielőtt végig gondolhatnám a dolgokat.
- Miről beszélsz? - hangom kissé remeg, mégis érződik rajta, hogy ideges vagyok. Mary ellöki magát a faltól, közvetlen elém sétál. Magassarkúm miatt, most nagyjából egy magasságban vagyunk.
- Alli! Harry csak azért van veled, mert fogadtak Stannel és Jake-el, hogy úgysem tud téged befűzni. Harry meg mint tudjuk, nem szeret veszíteni - látom arcán megbújni a mosolyt, amit akárhogy próbál letagadni nem megy neki. - Olyan naiv vagy. Harrynek nem az ilyen ne bánts virág lányok jönnek be, mint te - kezemet ökölbe szorítom, ahogy kifésül arcomból egy tincset, majd mintha semmi nem történt volna, elsétál.
Fel sem tűnik, hogy Mary milyen hatást váltott ki belőlem, amíg meg nem érzem arcomon az első könnycseppet. Egy... rohadt fogadás? Kézfejemmel megtörlöm arcomat, idegesen indulok el az épület bejárata felé, amit kirántok magam előtt, majd tekintetemmel Harryt kezdem keresni, akit meg is pillantok egy bokszban ülve beszélgetni Stannel, Jake-el, és még pár barátjukkal. Utat török magamnak, dzsekimet egy székre dobom, majd nem törődve Maryvel, akit majdnem fellökök lépek párat, hogy Harryék asztala elé kerüljek.
- Szia kicsim - mosolyog rám, kezét felém nyújtja, amit indulatosan ütök el.
- Egy fogadás?! Mondd, hogy ez csak egy rossz vicc - szemei elkerekednek, mellette helyet foglaló barátaira néz, akiknek arca majdnem olyan meglepett, mint Harryé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése