2. évad 5. rész - Pont vele

     

HARRY STYLES

     

confident

         Ajkamba harapok, mikor elképzelem magam előtt Alli arcát. Tudom, hogy nem fogja tudni, hogy tőlem kapta a virágokat, de mégis jó érzés, hogy mosolyt csalhattam az arcára. vagyis remélem örült nekik. Igazából azt akartam, hogy ő kapja a legszebb virágcsokrot amit csak kaphat. Épp ezért rendeltem a legszebb virágokat az árustól. Nem is tudom, hogy honnan jött az ötlet. Mondhatnám, hogy nem féltékenységből tettem, de az hazugság lenne. Mondhatnám azt, hogy nem zavart mikor Stannel láttam, de akkor is hazudnék. Igazából amikor megláttam őket az utcán átsétálni akkor legszívesebben felrobbantam voltam. Éppen Stannel. Pont vele. Mikor egy éve itt hagytam mindent azt hittem, hogy ha visszatérek, akkor minden a normális kerékvágásban lesz. Természetesen gondolhattam volna, hogy Allinek lesz barátja, de az egyik legjobb barátommal?! Oké, nem kezdek el semmit bonyolítani. Lehet, hogy csak egyszerű sétát tettek és tényleg csak barátok. De őszintén, már az is irritál, hogy együtt láttam őket.

       Miközben a fotelben elnyúlva gondolkozok, hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a nyitott ablakon szabadon besunnyogó eső szaporán kezd el kopogni a padlón. Gyorsan felugrok és az ablakhoz sétálok, hogy becsukjam. Reménykedtem benne, hogy még korán vettem észre és nem kell feltöröljem a padlót, de sajnos tévedtem. Nagyot sóhajtok és a konyhából elhozott ronggyal feltörlöm a megázott padlót. A már vizes rongyot hanyagul dobom el a nappali egyik sarkába. Nem kifejezetten érdekel, mi lesz vele a későbbiekben; majd megszárad.

          Mielőtt leülhetnék a helyemre és újra a gondolataim mámorába keverednék a telefonom csengése zavar meg. Nyögök egyet. Nyújtózkodva sétálok az előszobába ahol a telefont hagytam. Nem figyelem, hogy ki hív; egyszerűen felveszem.
- Halo ? - szólok bele unottan, kicsit dörmögősebb hangon mint szerettem volna. A vonal másik végéből nem érkezik rögtön válasz.
- Halo ? Harry ? - szól bele bizonytalanul egy már ismerős férfi hang. Összevonom a szemöldököm. A hűtőnek dőlök és próbálom visszaidézni, hogy ez vajon kinek is lehet a hangja.
- Igen, én vagyok. - bólintok egyet a levegőbe, bár tudom, hogy nem láthatja.
- Szia. Itt .. Stan. - nevét egyáltalán nem határozottan ejti ki.
- Áh. Szia. - mosolygok a levegőbe, majd egyik kezemmel megtámasztom a másikat és az ablak felé nézek. - Mért hívtál ? - érdekes módon, egy ideig semmi hang nem jön a másik oldalról, szinte mintha meg is szakadt volna. Ezért már majdnem fel is adtam, hogy Stan még a vonalban van. Majd hirtelen hümmögni kezd valaki.
- Te küldted a virágokat Allinek ? - felvonom a szemöldökömet. Nem is gondoltam volna, hogy emiatt keresne.
- Igen. Én. - mosolygok elégedetten. Eltudom képzelni, hogy most zavarodottan néz maga elé és azon gondolkozik, hogy mit mért csinálok. Kissé olyan ez mint egy verseny ahol Alliért küzdünk, habár semmi okunk nincs rá. Ha minden rendben van, akkor Alli még teljesen szabad és egyedül van.
- De mégis mi a faszért? - támad le egy kicsit nagyobb hangerővel. a ráncok tucatszámra jelennek meg a homlokomon. Nem is tudom, hogy mit kéne válaszolnom erre. Stan még sosem támadott le ennyire erősen, akaratosan. Nem is értem, hogy mért lett olyan fontos, hogy Alli kap virágot, vagy sem és hogy kitől.
- Nem küldhetek ajándékot neki?
- Szerencséd, hogy nem volt rajta név... basszus Harry. El akar téged felejteni, nem pedig újrakezdeni mindent...veled. Neki most jó így. Egyedül.
- Mert mi lesz ha következőre névvel küldöm az ajándékot? - szám szélén sunyi mosoly jelenik meg. Ettől felbuzdulva megjelent a fejemben a következő ajándék amit Allinek fogok küldeni és amiről Stannek semmit nem kell tudnia. Hallom ahogy felhúzza magát, de csak kifújja a levegőt. Próbál lehiggadni.
- Csak felejtsd el őt, kérlek. Nem lenne jó ha újra szenvedne miattad, rendben ? Mi próbáljuk megvédeni őt.
- Pont tőlem ?! - háborodok fel. - Lehetnétek tekintettel rám is egy kicsit. Nekem is hiányzott, oké? Én is minden nap csak rá gondoltam. - habár sokszor letagadom, minden egyes nap, minden átbulizott éjszaka után, amikor részegen hazaértem és a plafonra néztem a kényelmes ágyamból, mindig megjelent előttem Alli mosolya és gyönyörűsége. - Hidd már el, hogy fontos nekem! És minden nélküle töltött nap szörnyű. Habár gondolom ezt te is tapasztaltad. - jegyzem meg flegmán.
- Miről beszélsz ? - kérdi halkan.
- Eléggé ráröppentél Allire mostanság. Gondolom mióta elhúztam itthonról azóta te próbálod megfűzni.
- Te esküszöm megőrültél. - nevet fel hangosan az előbbi csenddel ellentétben. Ajkaimra harapok. róbálom visszafogni magam , hogy ne mondjak semmi csúnyát. Hisz ott mentek előttem, és még letagadja ?
- Visszaszerzem....
- Hagyd békén, Harry ! - vágja rá, de még mielőtt bármit válaszolhatna kinyomom a telefont. Idegesen tartogatom a mobilom a tenyeremben. Lehajtom a fejem. Göndör fürtjeim  szemembe omlanak. Nagy sóhajtás kíséretében hátracsapom a hajam.
         Leszarom! Akkor is fogok neki ajándékot küldeni. Hirtelen ötletből felindulva kapom fel a dzsekimet a fotelből és a kulcsaimat a pultról. Becsapom magam mögött a bejárati ajtót és bezárok. Kissé lihegve és gyors léptekkel futok le a lépcsőn. Ezáltal, hogy Stan felhívott és megtiltotta, hogy érintkezzek a bartnőmmel. Még jobban kell nekem. Nem mintha egyébként nem akartam volna megszerezni őt, de most még jobban kell. Alli csak az enyém!
         Nem is tűnik fel nekem, hogy futok, csak akkor mikor már odaérek az édesség boltba. Nagyokat szuszogok mikor belépek az ajtajukon. Az eladó rám emeli a tekintetét. "Mosoly ráncai" sorjában jelennek meg. Kissé megfáradt pillantásai visszavezetik őt a pulton lévő kis füzetére. Meglepett arccal nézek körbe a polcokon, ahol szinte mindenféle édességgel találom szemben magam. Erősen kell gondolkoznom azon, hogy milyen csokit is kéne neki ajándékoznom. Még mielőtt végig nézném az összes sor, cukorkát és még megannyi finomságot, feltűnik nekem az ami a tökéletes lenne.
         - Ezt kérném. - mosolygok az eladó nőre, miközben mint egy kisiskolás gyerek nagy hévvel húzom elő a zsebemből a tárcám.
- Nagyon fog neki örülni. - mosolyog rám szívélyesen miközben a tábla csokit egy zacskóba helyezi. Meg sem lepődök már azon, hogy miből gondolja, hogy ezt Neki viszem.
- Remélem. - sóhajtok egyet, majd odaadom érte a megfelelő fizetséget.
         Miután elköszöntem az eléggé kedvesnek tűnő árústól, sietve lépek ki a boltból. Gondolkodom, hogy merre is kéne mennem, hogy a leghamarabb tudjam kézbesíteni az ajándékot. Az előző kézbesítésnél csak szerencsém volt. Pont találkoztam a postással a házuk előtt, aki nagy kedvességgel felcipelte nekem azt a hatalmas csokrot. Most viszont valami mást kell kitalálnom. A gyomromban pillangók kezdenek el szálldosni mikor meglátom Alli új lakását. Kicsit igazából bánt is, hogy ennyire messze lakik tőlem. Rengeteget kell sétálnom ahhoz, hogy legalább egy kicsit láthassam őt. Lopakodni kezdek amikor a háztömb sarkához érek. Alsó ajkamba harapok. Nem tudom, hogy juttathatnám el ezt a csokit neki. Lassan felsétálok a lépcsőn, de sajnos meg kell állnom a bejáratnál. Tovább nem jutok a kapucsengőnek hála. Fejemet az ajtónak döntöm. Szemeimet lehunyom és valami csodára várok, azt hiszem.
       A csodára nem kell sokáig várnom, hisz a vállamhoz ér és a szívbajt hozza rám.
- Harry ? - hatalmas mosolygós szemekkel pislog rám. Legalább Ő ugyanolyan maradt. Nem kell sokat gondolkozzam, hogy ki is Ő, hisz eléggé fontos részét alkotta az életünknek anno.
- Dave. - rázok vele kezet egyből. Mosolyom lankadatlan. Teljesen kimegy a fejemből, pár perc beszélgetés után,  hogy mit keresek itt, míg az előttem álló fiú meg nem kérdezi a házra mutatva. Azt sem tudom mit kéne szóljak. Nem mondhatom, hogy Alli után jöttem.
- Mi az ott a kezedben? - kérdi még nagyobb mosollyal mikor szemei a zacskóban lévő csokoládéra futnak. - Nem tán Allit akarod meglátogatni? - elfehéredhettem, hisz Dave nevetni kezdett szótlanságom után.
- Kérlek, haver. Segíts! - nyújtom felé az ajándékom.

Taylor H.