2. Évad 15. Rész - Remegés határán

HARRY STYLES

 

Show 'Em

   Csend. Hihetetlen csend, ami engem és a környezetemet is átjárja. Mondhatnám azt, hogy egyáltalán nem rázott meg az Allivel való találkozás, de ez hazugság lenne. Minden egyes pillanatára emlékszem, az illatok, a zajok; minden ugyanúgy lejátszódik a fejemben újra és újra. Szerettem volna mindent rendbe hozni, vagy legalább csak lezárni a dolgokat, de nem gondoltam volna, hogy ez ilyen nehéz lesz. Egyáltalán nincs lezárva. Áltathatom magam olyan badarságokkal, hogy Allit sem érdekli, hogy látott, de valószínűleg ő nem így vélekedik róla, ahogy én sem. Kíváncsi lennék, hogy ő is a plafont bámulva várja, hogy felhívjam?
     Fejemet az éjjeli szekrény felé kapom, ahol a mobilom már órák óta semmit nem lép. Kezemmel hátranyúlok érte. Ügyeskedve átemelem a fejem felett, hogy még véletlen se ejtsem magamra, majd a hasamra teszem. Feljebb csúszom az ágyon. Párnámat a fejem mögé tűröm, hogy jól lássam a telefonomat miután kezembe vettem. Rutinosan oldom fel a zárat majd bevillan az a háttér ami már azóta ilyen, hogy hazaértem Miamiból. Ez meglepő, hisz általában naponta váltogatom a háttereimet; gyorsan megunom őket. Most viszont újra és újra szimpátiát vált ki belőlem a fekete alapon virító szürke kezek elmosódott képe. Megnyugtató. Megigéző. Magával ragadó. Mostanság gyakran vannak homályos gondolataim afelől, hogy milyen is ez a világ. Kezdem azt érezni, hogy lassan teljesen befordulok és elzárom magam elől a világot. Sóhajtok egyet, majd lapozva egyet a telefonomon könnyedén hozom elő a Névjegyzéket.
     Szia. Ne haragudj, hogy későn írok. Sajnálom, hogy felkavartam mindent ezzel a mai találkozóval. Nem ezt akartam. Csak azt szeretném, hogy megbeszéljük valamikor, vagy szólj ha teljesen kizárnál a saját világodból és én kilépek véglegesen. Gondold át! Jó éjszakát! xx Harry
     Nem fukarkodom a szavakkal. Teljesen biztos vagyok benne, hogy ha megpróbáltam volna felhívni egy hang se jött volna ki a torkomon, valószínűleg teljesen idiótának nézett volna. Jobban mint máskor. Csak tudatni akarom vele, hogy mik a fontos dolgok és ez sajnos máshogy nem megy mint írásban. Remegve nyomom meg a küldés gombot. Ajkaimat összeszorítom , majd újra a plafonra nézek. Kezemből a telefont lezárt állapotában a hasamon hagyom nyugton. Nagyot nyelek, ha arra gondolok, hogy milyen késő van. Talán jobb lett volna, ha reggel küldöm el. Hmm, túl sok a talány. Ujjaimmal beletúrok a hajamba. Térdeimet felhúzom ; próbálom megtalálni a megfelelő pózt, sikertelenül.
     A hasam hirtelen remegni kezd, illetve inkább a rajtam pihenő telefon. A kijelzőn egy kis boríték jelenik meg, jelezve, hogy SMS-em érkezett. Szemöldökömet összevonom. Erőtlenül de felemelem a készüléket, hogy jól lássam.
     Már negyedórája, hogy megérkezett az SMS én félénken pislogok csak a borítékra, ami mindannyiszor elsötétül én feloldom. Annyira szeretném megnézni mit írt Alli, de semmi erőm nincs hozzá. Nem tudnék így éjjel új erőre kapni és félek, hogy még jobban szétesnék. Nagy levegőt veszek. Végig simítom a bal kezem a mellkasomon, majd feljebb ülök az ágyon. A hátam a hideg falnak simul, ami némiképp jó érzés és nyugtat. Teljes erőbenyomással csúsztatom oldalra a kis borítékjelet, ami ennek hatására megnyitja a levelet. A feladó természetesen Alli.
     Igazad van, tényleg késő van. Nem ígérem, hogy átgondolom a dolgokat, ez szerintem nekem nehezebb. Nem tudom mi lesz, Harry. Sajnálom. Jó éjszakát. Alli
     Ezek után még lehet jó az éjszakám?!



     Hajnali 5-kor mintha kipattantak volna a szemeim. Átfordulok a másik oldalamra, de úgy érzem már lehetetlen, hogy visszaaludjak. A Nap még sehol nincs, ez az ősz. Az ablakra pillantva szaporán gurulnak le az üvegen az esőcseppek. Egy újabb esős nap, amit itthon tölthetek. Felnyögök, majd nehézkesen felülök. Nem sokáig tartom magam, visszazuhanok. Megpróbálok a könyökömön megtámaszkodni, ami rövidtávon jó ötletnek tűnik.
     Nem maradhatok egész nap ágyban! - parancsolok magamra majd nehézkes mozdulattal lerántom magamról a már félig lerugdosott takarót. Az ősz úgy tűnik a lakásba is beszökött, a hideg kiráz. Ellököm magam az ágytól majd a szekrényhez sétálok, reménykedve, hogy találok valami olyan ruhát, amit ilyen esetben felvehetek. Végül egy kis kutatás után választásom egy szürke mackónadrágra és egy fekete trikóra esik. Könnyedén felhúzom magamra a ruhadarabokat, amik tökéletesen állnak rajtam. Belegondolva nem véletlen vettem meg őket. Megigazítom a nyakláncaimat amik a nyakamba lógnak és eddig a trikó fogságába kerültek. Összepréselem ajkaim mikor ujjammal végig simítom a tavaly kapott születésnapi ajándékomon. Megrázom a fejem majd kifújom a levegőt. Felejtsd el!      Rutinosan jutok el a konyhába pár lépésből, ahol kinyitom a legfelső polc ajtaját és lerántom onnan a müzlis dobozt. Ritkán szoktam reggelizni, szinte soha, de most megkívántam. A mikró mellett sorakozó edényekből elveszek egy mélyebbet és majdnem tele öntöm a doboz tartalmával. Kinyitom a hűtőt, amiben szinte alig található valami, épp csak pár üdítő és egy fél doboz tej. Annak ellenére, hogy sosem iszok tejet, mindig veszek vész esetére, mint most is. Felöntöm a tálamat majdnem a tetejéig, a müzli már majdnem kicsordul a szélén. A tejet visszarakom a hűtőbe majd a derekammal lazán becsukom annak ajtaját. Kezembe veszem a tálat és kikapok a helyéről egy piros nyelű kanalat.
     Lehuppanok a kanapéra, meg is lepődöm ügyességemen, hogy egy csepp sem folyt ki a kezemben lévő reggelimből. Szememmel a távirányító után kutatok ami épphogy csak kikandikál az egyik párna mögül. Nagy nehezen - miközben az egyik kezemben tartottam a tálat - sikerül magamhoz csúsztatnom majd a piros gombot megnyomva kicsit hangyásan jelezte nekem a Tv, hogy mindjárt rendes adást is nézhetek.
     Furcsa, de remek érzés volt végre egyszer reggelizni, ennyi idő után. Sosem keltem még ilyen korán, de nem is tervezem a közeljövőben, egyszerűen csak olyan jó hangulata lesz tőle az embernek még akkor is, ha kint szürke felhők gyülekezve zárják el New York elől a Napot, bár belegondolva lehet, hogy a Nap még éppen csak ébredezőben van.
     Jóllakottan helyezem a már üres edényt a kanapé előtti kis asztalra. Megtörlöm a szám, közben váltogatva a csatornák között valami értelmes műsor után keresgélek. Végre egyszer úgy telik el pár perc vagy talán óra, hogy Alli még csak eszembe se jut, sem azok a gondok amik a hazajövetelemmel kapcsolatosak. Egyszerűen csak élveztem, hogy itthon vagyok és semmi dolgom nincsen. Mindaddig míg zsebemben lévő nem pittyen egyet. Hátraszegem a fejem, már tudom, hogy SMS-em érkezett, de tulajdonképpen sem a feladója sem a levél tartalma nem érdekel. Ennek ellenére könnyed mozdulattal csúsztatom ki a mobilom a helyéről, majd pár értelmetlen pillantás után felnyitom az üzenetet.
     Kedves barátom! Szeretsz bulizni? Akkor neked itt a helyed a Wood Street-i Pubb-ban hétvégén. Szombaton egy kis alapozás és ízelítő a vasárnapi robbanáshoz. Gyere, és hívj minél több ismerőst! Üdv.: Jake Adams

Taylor H.