HARRY STYLES
 |
| All of Me |
- Alli, merre vagy? - szól bele a nehezen előkaparászott telefonba. Mutatóujját várakozóan feltartja elém. Tekintete kissé zavarodott. Haját füle mögé tűri. A sarokba pillant. Nem lepődök meg, hogy ilyen idegesen szól bele a vonalba azok után amit elmesélt. A hihetetlen csend miatta, hallom Alli cincogását Poppy mobiljában. - Nem számít. Akadt egy kis dolgom. - jegyzi meg miközben hatalmas barna szemeivel végig mér - de ha hamar végzek, akkor még elnézek arra - gyorsan elhadarja mondandóját, mielőtt még Alli kettőt szólhatna. - Persze. Majd találkozunk . Szia. Puszilok mindenkit. - hirtelen elköszön, még azelőtt, hogy Alli is elköszönhetne.
Felsóhajt. Homlokán végig simítja a kezét. Valamin nagyon gondolkozik. Szörnyen aggodalmas arcot vág, amit nem igazán tudok hova tenni.
- Valami baj van? - teszem fel a kérdést, ami már régóta bennem van. Kezeimet zsebre dugom. Nem értem mért viselkedik így előttem ez a lány. Ez a lány, akit már mióta ismerek.
- Harry, mégis miért vagy itt? - szemei alatt karikák jelennek meg. Úgy tűnik tényleg komolyan gondolja a kérdést, de nem tudom , hogy mit kéne rá válaszolnom.
- Nem értem mit vártok tőlem. - fakadok ki. - Allivel mennyi ideig együtt voltunk. Azt várjátok, hogy csak úgy simán elfelejtek mindent? Jó, oké elismerem, hogy elhagytalak titeket egy kis időre...
- Egy kis időre ?! - szól bele mondandómba és hamar átveszi az uralmat a beszélgetésünkben. - Harry ez nem csak egy kis idő volt. Majdnem egy évre itt hagytál minket, érted? - von vállat miközben nagyokat szuszog. Felidegelte magát rajtam. Én nem akartam, hogy ez legyen. Nem ezt terveztem. Azt hittem, ha hazajövök akkor minden rendbe jön.
- Azt hittem, ha hazajövök, akkor minden rendben lesz. - mondom halkan. Nekidőlök a lépcső korlátjának, ami nehézkesen de megtart engem. Lesütöm a szemeimet. Nem merek már Poppy szemébe nézni, mert félek, hogy szavak nélkül, pusztán a pillantásával leszúrna. - Mégis mit csinálhatnék ?
- Nem tudom. - válaszol határozottan. Bátran áll előttem kis termetével. Sosem gondoltam volna , hogy úgy fogunk állni itt egymás előtt mint két olyan személy, akik próbálják elfelejteni egymást. - Jobb, ha elfelejtesz mindent. Főként Allit. - Közelebb lép egyel. Bekukucskál hajam alá, hogy lássa elkeseredett pillantásim. - Nem szabad, hogy újra találkozzatok. - megböki a mellkasom, majd mintha az előbbi beszélgetés meg sem történt volna elindul a bejárati ajtó felé. Kinyitja az ajtót, majd még utoljára visszafordul - Szeretünk Harry, de nem csak neked vannak problémáid a világon. Egyszer próbáld Alli érzéseit is figyelembe venni. - nem látom már arcát, de érzem, hogy mennyire komoly.
- Szia Poppy.- zárom le gyorsan a beszélgetést. Önelégült mosolyomat ráirányítom, kezemet felemelem és integetni kezdek felé, míg ő el nem hagyja a lépcsőházat.
Komolyan nem értem mit várnak tőlem...
Miután várok egy kicsit, hogy Poppy biztos elmenjen én is ellököm magam a korláttól és zsebre tett kézzel elindulok ki az ajtón. Őszhöz képest eléggé hideg van. Nem is emlékszem, hogy milyen idő volt tavaly az Őszi Fesztiválkor. Mindenesetre én és Alli nem fáztunk. Fűtött minket az a bizonyos szerelemnek nevezett kalandvágy. Nagyot sóhajtok mikor elkocogok a bejárat előtti pár lépcsőfokon. Fürtjeim ugrándoznak a szemem előtt. Körbenézek. Nem is tudom merre kéne indulnom, ahhoz, hogy a legkevesebb esélye legyen annak, hogy valakivel találkozzam. Kisétálok az útra, ahol velem együtt még pár fiatal ugrál fel le hangosan énekelve. Nem kifejezetten szegezem feléjük a figyelmem. Inkább a fejemben lévő dolgokra gondolkodok és arra, amit Poppy mondott. Talán tényleg el kéne felejtenem mindenkit? Talán mindenkinek úgy lenne a legjobb ha visszamennék Miamiba és mindenki élhetné tovább úgy az életét ahogy eddig. Stan eddig sem mutatta ki mennyire örül, hogy itt vagyok. Poppy sem túlságosan ugrándozott örömében, de ő elvileg csak azért mert "Allit akarja védeni". Jake-ről semmit nem tudok már azóta mióta utoljára beszéltünk. Alli pedig csak szimplán nem tud érkezésemről és ha így haladunk nem is fog tudni. Jobb lenne ha tényleg eltűnnék...
Hangos fékcsikorgás állítja meg bennem a vért. Hirtelen hátranézek. Két fényszóró kivakítja a szemem. Gyorsan arrébb ugrok miközben az autóban ülő férfi hangosan káromkodik nyitott ablakán keresztül. Miután összeszedtem magam én is utána ordítottam, amit csak tudtam. Ma az Őszi fesztivál van. Mindenki arra megy amerre a kedve tartja. A sofőr még rádudál az előttem sétáló suhancokra, majd nagy gázzal elhajt mellettük.
Míg szívverésem lenyugszik úgy döntök leülök az út másik oldalán lévő kis padra ahol éppen senki nem tölti idejét. Úgy gondoltam majd én birtokba veszem azt a területet. Kezemmel felsegítem magam a pad háttámlájára lábaimat pedig azon a részen támasztom meg ahol elvileg ülnöm kéne. Megtámaszkodok a térdemen és gubbasztóan előrehajolok. Tervem szerint itt maradok addig, míg egy öregasszony rám nem szól, hogy üljek el innen, mert ez az ő helye. Tulajdonképpen kényelmes így és semmi kedvem nincs újra viszont látni az "édes" otthonomat, ahol szintén csak az egyedüli magányban bámulnám az üres Tv-t. Ez talán jobb szórakozásnak tűnik. Csak bámulni az elhaladó emberek beszédét, mozdulatait.
Talán egy órája ülhetek ott a padon. Nem unatkozok, újabb és újabb érdekesebbnél érdekesebb ember téved arra, van amelyik részeg vagy amelyik éppenséggel teljesen józan. Habár mindegyik ember sztoriját megértem akik elhaladnak előttem, mindegyikből csak egy részletet hallok. Ki éppen az állása miatt iszik többet a kelleténél, valaki épp annak elvesztése miatt. Amennyi ember, annyiféle történet.
Következő áldozatomra várok, akiknek történetét végig kísérhetem ezen a rövidke úton, míg elsétálnak előttem, mikor megpillantom őket. Egy szerelmes pár azt hiszem. Nem érnek egymáshoz, de lerí róluk, hogy komoly érzelmek tartják össze őket. Lépteik lassan vezetnek felém. Szerencsémre a pad távolabb van a járdától, így ők észre sem vennének.
Sötét alakjuk csak árnyékkép számomra. Elmosolyodom a lány mozdulatán, aki könyökével megböki a fiút, aki ettől kicsit összerezzen, majd óvatosan a vállánál fogva közelebb húzza a lányt, de persze az után is tartják a tisztes távolságot. Valamiről beszélnek, de nem annyira hangosan , hogy én is halljam őket. Végül a srác szavait hallom meg legelőször.
-Biztos keres minket. - neveti el a mondat végét. Hallani, hogy már ő sem szomjas, de a kinézetén látszik, még magánál van.
- Nem érdekel. - válaszolja a lány. Hangja egészen vékony, kicsit még ismerős is. Közelednek az előttem lévő lámpához. Mikor a lámpa fényébe érnek meglátom azt a vékony lábat és azt a Converse cipőt. Szemeik kitágulnak. Hirtelen ráismerek azokra a lábakra és arra a testalkatra, arra a szőke hajra és arra a mosolyra, ami hirtelen el is tűnik, hisz egy kis körül nézés után átgyalogolnak a másik oldalra, pont Alliék házához.
Hatalmas szemekkel próbálom kideríteni, hogy mi is folyik a túloldalon, de aligha látok valamit az előttem lévő lámpa fénye miatt. Hunyorognom kell. Látom Allit, pont szemben áll velem. Erősen mosolyog miközben fellép az első lépcsőfokra. Most pont egy magasságba kerülnek a fiúval, akit elképzelni nem tudok, hogy kicsoda, hisz míg a lámpa fénye alatt voltak nem figyeltem meg őt, de Stan sem lehet. Alli oldalra dönti a fejét, haja az arcába lóg. Valamit motyog ahogy kinézem a szájáról, majd a fiú közelebb hajol hozzá. Először csak állnak egymáshoz eléggé közel, majd a fiú teszi meg az első lépést; egy puszit nyom a lány arcára, amitől nálam felmegy a pumpa. Alli elmosolyodik, majd integetve elindul felfelé a lépcsőn. A srác is elindul pont arra amerre visz tovább az út. Még hallok egy hangos " Viszlát Alli! " majd szétválnak az útjaik. Hunyorogva nézem a srácot, aki nagy alakjával, zsebre tett kézzel sétál tovább a járdán.
Mi történt itt? Hiába ülök már itt negyed órája a történtek után még mindig sokkolva érzem magam. Alli valaki mással?!
Taylor H.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése