2. Évad 19. Rész - Utálom a ...

Juliet

HARRY STYLES

     Könnyedén surranok két már nem éppen józan párocska közé akik düledezve próbálják megtartani az egyensúlyukat a pultba kapaszkodva. Lazán elnyúlok közöttük a két kikészített whisky-s üvegért, amiből még egy csepp sem fogyott. Habár a nő morcosan pislog felém amiért lenyúlom a piájukat nem szól semmit csak visszafordul és a pult mögött álló pincért lesi szemeivel.
     Elmosolyodom. Ajkaimhoz emelem a poharat, hogy hörpintsek a méregből. Lépteim már nem olyan biztonságosak mint az este elején voltak, hisz már én is jó pár körön túl vagyok. Megingok mikor a táncoló tömeg széléhez érek, de visszanyerem a maradék józanságom és célul veszem azt a kis folyosón amit már majdnem teljes sötétség borít.
     Kikerülve pár nálam alacsonyabb és fiatalabb lányt bekanyarodok a folyosóra. Erősen kell pislogjak, hogy bármit is lássak. Megvonom a vállam. Nem hinném, hogy túl sokan tartózkodnak itt mikor kint tombol a buli - legalább is abban az állapotban, ezt hittem. Nem messze tőlem egy alacsonyabb alak húzódott egészen a falnak simulva.
- Azt hitted menekülhetsz előlem? - kérdem teljes bájjal a hangomban ami az alkoholnak mondható be. Felé nyújtom a másik még teli poharat amit elcsentem, de az az alak nem mozdul. Felvonom a szemöldököm. - Tudom, már meg sem akarsz szólalni. - nyögöm és neki dőlök a falnak. A szemben lévő falat kezdem bámulni, gondolom ő is ezt teszi, ezért nem szól. Sóhajtok egyet. A poharat újra felé nyújtom, talán most egy kicsit erőszakosabb vagyok mint az előbb - Legalább igyál egy kicsit. - egészen hastájékhoz tolom a piát, valamibe beleütközik a kezem. Szemeimet nagyra nyitom mikor a személy akit Allinek hittem az tulajdonképpen egy álló fogas, amit épp most döntöttem fel. Habár a zene ordít mellettem, tisztán kiveszem azt a nevetés ami inkább kuncogásnak mondható.
- Idióta! - nyögi végül férfias hangon. Azt hiszi átverhet?
     Átverekedem magam a kabátokon amiket szépen leborítottam majd megérkezem bukdácsolva éppen előtte. Már biztos vagyok benne, hogy ő az. Hosszú szőke haja keretezi bájos arcát, ami az előbbi kacagásához képest most nagyon komoly. Egy pillantást veszek a pohárra amit majdnem kiborítottam és felé nyújtom.  Felvonom az egyik szemöldököm, kérdésként, hogy iszik-e. Aggódva pillant ő is a whisky-s pohárra, fancsali képet vág. Vonakodva elveszi majd nagy lendülettel hajtja fel a pohár tartalmát, mire én nagy szemekkel nézek rá majd az én még félig lévő poharamra, az övét visszanyomja a kezembe.
- Tudod mit? - mutató ujjával erősen megböki a mellkasom. Vicces, hogy próbál kemény lenni - Rohadtul nem érdekelsz. Pont leszarom ha itt vagy - vonja meg a vállát, ami kissé elbizonytalanítja a mozgásban. Részeg. Még soha nem láttam őt részegnek. Nyelek egyet. Túlságosan is elvesztem már az alkohol mámoros ízében ahhoz, hogy sértéseit komolyan vegyem, de attól félek, holnap minden egyes szavára emlékezni fogok és bántani fog.
     - Van kedved táncolni? - arca teljesen lefagy miközben az én arcom ragyog a mosolygástól.
- Van képed még feltenni ezt a kérdést ezek után?! - kékes zöld szemei próbálnak felfalni és elevenen megenni.
- Csak egy tánc. - szabad kezemet felé nyújtom udvariasan. Állom pillantásait. Erősen szugerál. Teste minden egyes porcikáján látszik, hogy mennyire tiltakozik, de a szemei ... mélyen az írisze sötétebb csíkjain belül érezteti, hogy tetszik az ötlet neki.
- Utána békén hagysz? - vonja meg a vállát kérdően. Ingem megugrik mellkasánál. Bólintok egyet. Mosolyom egészen nagyra növekszik mikor vékony ujjait hatalmas kezembe csúsztatja.
     Ahogy kilépünk a folyosó mögül, lézerek különböző színei kezdik uralmukba keríteni a testünk. Mikor Allire pillantok vörös színben pompázik, ami csak még jobban kiemeli az ingem lángoló színeit. Arcán semmi jelét nem látni érzelemnek, még akkor sem mikor egy halvány mosolyt ejtek meg felé. Húzni kezdem a tömeg felé akik mintha befogadóan ketté válnának, hogy elférjünk. Mikor a megfelelő helyre érünk hirtelen megfordulok, hogy szembe kerüljek Allivel.
- Szóval egy tánc! - emeli ki a számjegyet mondatában. Ajkamba harapok mikor közelebb húzhatom magamhoz a zene ritmusára. Rosszul tette, hogy belement alkumba. Nem fogom elengedni őt. Sem a második, sem a tizedik tánc után.
     A zene sem túl gyors, sem túl lassú. Ujjainkat összekapcsolom egy egyszerű mozdulattal, majd magamhoz húzom. Arcán még mindig a reménység és a végtelenség végét látom. Ő tényleg véget akar ennek vetni? Megpörgetem, hogy háttal legyen nekem. Vállai a mellkasomnak nyomódnak. Kezeit a tarkómra csúsztatom, amit ő engedelmesen ott is hagy. Csípőnk egyszerre kezd el ringatózni. Nyakát lassan dönti az egyik oldalról a másikra. Érzem ahogy elengedi magát, mintha elfelejtené mindazt ami eddig történt. Ajkamba harapok mikor nyakgödréből eltűri a haját és a fedetlen bőr a lézer színeiben kezd csillogni. Nagy akarat kell, hogy ajkaimmal ne támadjam le őt mint egy vadállat. A zene laza gitár hangzása minden egyes ütemben egyszerre dobja meg a mellkasunkat. Érzem, hogy minden egyes mozdulatban egymásra vagyunk hangolódva. Szeretem. Őrülten, kimondhatatlanul, vágyakozva, régóta, megbolondulva, hangosan, ordítóan, fájdalmasan szeretem őt.
     Az eddigi megszokott ritmusunk kezd egyre elhalkulni és valami új jön a helyére, valami sokkal gyorsabb techno zene. Alli felém fordul. Egy pillanatnyi mosoly jelenik meg az arcán majd el is indul abba az irányba amerről befurakodtunk.
- Hé! - kapok keze után majd visszahúzom magamhoz. Mellkasomra esik. Szabad kezével erősen eltolja magát tőlem.
- Csak egy tánc volt. - megvonja a vállát majd fordulna is vissza, ha magamhoz nem szorítanám.
- De a számnak nem ért még vége. - sziszegem fogaim között aggódva. Végig néz rajtam. Szemeit homály fedi, mintha már nem látnék bele a fejébe.
- Menj haza, Harry!- kiabálja túl a zenét
- Nélküled nem! - nagyon magabiztos vagyok. Vékony csuklóját erősen fogom. Egy pillantást vet a köztünk lévő kapcsolatra, majd vissza néz összehúzott szemöldökökkel rám.
    Kezeit karba téve dől neki a korlátnak. A lift fém falai tükröződnek, onnan vizsgálom az arcát. Dühös, csalódott, csalódott önmagában. A lift egy távolabbi sarkát nézegeti, mintha ott akarna egérutat szerezni. Sajnálom, ha az arcát látom akkor én is azt a csalódottságot érzem. Nem hittem volna, hogy könyörögnöm kell egy lánynak, hogy feljöjjön hozzám, főként nem neki. Rossz, hogy nem önszántából jött.
- Nem messze lakok. - szólok megnyugtatóan. Kezemmel zavartan simítok végig a hajamon.
- Tudom hol laksz. - jegyzi meg halkan, ami kínossá teszi. Tényleg tudja hol lakok. Harry szedd össze magad, józannak kell lenned! A liftben halk zene szólt, egyáltalán nem olyan mint fent, inkább olyan megnyugtató ami most a köztünk lévő feszültség tapintható húrjain játszik.


     Azt a három utcát amit megtettünk teljes csöndben jártuk végig. Akkor meg is bántam, hogy elhívtam. Rosszul tettem. Nem kellett volna. Habár Allinek sem olyan magabiztosak a léptei, mozgásán nem látszik, hogy sokat ivott volna az este ellenben velem.
    Míg nehézkesen felmászunk az én szintemre csak a cipőnk kopogását lehet hallani. Nem tűnünk szerelmes párnak, sőt.  Két ismeretlen itt lakónak tűnünk akik hol lehagyva egymást, hol egymás mellett sétálnak felfelé. Az ajtómnál megállunk. Alli akkor először sóhajt ezzel hangot adva annak, hogy nem némult meg. Ajkaimat fogaim közé szívom. Elment az eszed! Ostorozom magam, amiért ilyen hülyeségbe kevertem magam.
     Magam előtt engedem be, zavartan megáll az előszobában. Ingem szegélyét lefelé húzgálja.
- Beljebb is mehetsz. - nevetek halkan, de ő nem éppen van vicces kedvében. Nyel egy nagyot.
- Nem szeretnék beljebb menni. - suttogja orra alatt és csak az ajtó kilincsét bámulja miután becsuktam magam mögött az ajtót. Sóhajtok egyet. Lehajtom a fejem. Megállok vele szemben és neki dőlök a falnak. A köztünk lévő távolság nem sok. Úgy tűnik Alli teljesen kijózanodott, hisz most már még csak rám sem mer nézni.
- Sajnálom. - suttogom. Nem válaszol. Végre először felnéz rám, úgy tűnik mintha ezzel megindítottam volna benne valamit.
- Mégis mit? - kérdezi értetlen csengéssel a hangjában. Ellöki magát a faltól, ingem meglebben a combjánál. - Azt, hogy átvertél? Vagy azt, hogy utána még csak meg sem magyaráztad, és elmenekültél? - mosolyog - Vagy netán azt, hogy miután végre sikerült elfelednem téged, te visszajössz mintha mi sem történt volna? Vagy azt, hogy azt hiszed én a tiéd vagyok? Vagy esetleg azért, mert ma halál nyugodtsággal tudtad megkérdezni, hogy táncolunk-e mint a legelső alkalommal? Vagy azt, hogy te még csak át sem érzed azt a kínt amit én éltem át?
- Azt hiszed nem érzem át?! - lököm el magamat én is. Hüvelykujjammal magam felé bökök. Hangomat felemelem. - Szerintem nekem könnyű volt csak úgy itt hagyni téged? - szemöldökömet összehúzom. Úgy érzem józanabb vagyok mint valaha, azóta hogy hazaértem. Az ő szemében mintha könnycseppek fénylenének, de nem engedi szabadon őket. Száját összepréseli. Dühösen bámul rám. Mellkasa fel-lehullámzik.
     Nekem ugrik. Falni kezdi az ajkamat, úgy ahogy már régóta kívántam. Visszalököm, amitől ő nekivágódik a falnak. Combjait felemelem, ő pedig körém tekeri lábait. Ajkaink nem válnak el. Gyors léptekkel futok át a nappalin, bevágódunk a hálószobámba. Az ágyra esünk. Egy pillanatra mintha megijednénk egymástól, majd újra csókolni kezdjük egymást. Könyökömmel mellette támaszkodok, hogy közelebb legyünk egymáshoz. Hirtelen átveszi az uralmat és megfogja  mellényem szegélyét. Ekkor el kell váljunk egy pillanatra, hogy lefejthesse rólam, így már csak egy fehér póló marad rajtam.
- Utállak. - suttogja miközben végig néz rajtam. Elnevetem magam majd újra az ajkaira kapok. Felülök, ujjaimmal elkapom az ingem gombjait és remegve próbálom őket kigombolni.
- Utálom ezt a szar inget. - nyögöm.
- Én imádom. - könyököl fel, mintha gyermeke lenne az ingem és anyai szeretettel próbálná védeni. Végül sikerül eltüntetni azt, majd az ágy mellé dobom.
- Én is utállak. - suttogom miközben a mellkasunk egyszerre mozog közöttünk. Egyszer az egyikünk, másszor a másikunk kap a másik ajka után. Mintha fuldokolnánk egymás nélkül. - Utálom ahogy a hajad az arany összes színében pompázik. - szólalok meg két csók között amit a nyakára adok. Felnyög. - Utálom ahogy reggelente fáradt mosollyal kötöd össze a hajad a kávézóban. Utálom ahogy a vállad ugrál miközben nagyon nevetsz. Utálom az anyajegyet a kulcscsontodon. - ekkor rábökök az említett barna pöttyre - Utálom a hangod csengését mikor dühös vagy. Utálom mikor benyálazod az ajkaid. Utálom mikor hatalmasra tágulnak a szemeid, amikor nem értesz valamit. Utálom amikor Stannel vagy....
- Ne kezdd. - dünnyögi gúnyos pillantásokkal. Sóhajtok egyet.
- Utállak úgy ahogy vagy. - Felülök. Lovagló pózban ülök lábain. Alli lassan felemelkedik a takarómról. Haja kezd kócossá válni. Hajamba kap. Ajkai elválnak és miközben a halántékomat szórja meg csókokkal csak ennyit súg:
- Szeretlek.

Taylor H.