Elnézést szeretnék kérni, amiért ilyen nagy késéssel hozom az új részt, de sajnos minket is elragad néha az iskola nagy zuhataga, amiből tudjuk, hogy nincs kiút, de nem is szeretném ezzel húzni az időt. Remélem, hogy ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást és szép szünetet nektek! xx Taylor
HARRY STYLES
 |
| I hate everything about you |
Idegesít pár megjátszott személy, akik műmosollyal az arcukon és nevetgélve sétálnak el mellettem. Barátaik izgalmas sztorikban elveszve mesélik a történteket, míg ők csak bólogatnak mint egy bábú az autók műszerfalán. Kifejezetten undorítónak találom, hogy nem merik kifejezni az érzéseiket. Látszik az arcukon, hogy mennyire nem érdeklik a másik mondandója, mégsem tesznek az ellen semmit, hogy ezen változtassanak. Sóhajtok egyet , mialatt egyre távolabb érek egy hasonló lány csoportosulástól. Társadalom.
Ahogy a járdának egy tisztább, levél mentes részére érek, talpamat többször a földhöz verem, hogy az arra rátapadt sárdarabkákat leverjem. Zsebre teszem a kezem, majd benézek a közvetlen mellettem lévő kávézó ablakán. Egészen sokan vannak bent. Ez talán annak is betehető, hogy kint iszonyú idő van. A szél fúj, a felhők esőre állnak. Kevesen járnak az utcán, akik mégis azok nagy kabátban és nagy sálakkal a nyakukba.
Megállok egy pillanatra egészen az ajtó mellett. Tudom, hogy bent van, és nem kéne emiatt aggódnom. Már egy teljes nap telt el azóta, hogy Alli kimondta a boldogító szavait, amivel meghozták számomra az idegességet, majd a haragot végül a csalódást és a beletörődést. A mai napot már nyugodtan kezdtem el. Két szelet pirítós kenyér társaságában megreggeliztem, leültem Tv-zni és igazából nem éreztem semmit. A fejem kongott az ürességtől, nem gondolkoztam. Rég voltam már ennyire kipihent és tiszta.
Megrázom a fejem. Nem szabad gondolkodom!
Az ajtó csengése jelzi, hogy valaki belépett a kávézóba. Többen felém kapják tekintetüket, de gyorsan visszaburkolóznak a maguk kis világába. Én elsőként a pult felé fordulok, ahol két lány áll. Az egyik kifelé a másik befelé fordulva. Egyből megpillantom a világos szőkét aki háttal nekem a kávéfőzőnél ügyködik, míg Poppy kezében egy cetlivel szüntelenül olvasgat, mintha magolna.
- Sziasztok. - köszönök halkan, de annál nagyobb szeretettel. Poppy felkapja a fejét. Arcára meglepődött mosoly ül ki.
- Hát te? - kérdi, mintha nem jöhetnék be a kávézóba anélkül, hogy szólnék. Vállat vonok. Könyökömmel megtámaszkodom a pulton, hogy jól lássam az Alli feje felett lévő táblát, amin megannyi kávé, capucino, kakaó és hasonló italok találhatók. Rég ittam már itt. Többször bejártam, de szinte alig volt olyan alkalom, hogy én fizettem bármiért is.
- Kérhetek egy jó erős fekete kávét, mondjuk 2 cukorral? - pislogok vissza az előttem álló lányra aki szinte eltátja a száját.
- Te? Inni? - egy pillanatra lefagy majd megrázza a fejét és mosolyogva dobja el a kezében lévő papírkát. - Hát persze. - haja meglibben ahogy 180 fokos fordulatot vesz. Csípőjével arrébb löki Allit amitől az idegesen üt bele karjába. Poppy nem nagyon foglalkozik azzal, hogy barátnője nincs vicces kedvében, csak gyártja a rendelésem.
- Mit adhatok? - emeli fel fejét Alli aki egy pillanatra meg sem ismer. Fáradt szemekkel pislog rám, kezében toll és már írná is, de felébred és a szívéhez kapva hátrahőköl. - Harry?! - felvonom a szemöldökömet. Arcomon semmiféle érzelem nem látszik. Munkatársának szánt mosolyom is lehervad a helyéről.
- Szia. - válaszolok cseppet sem kedves fogattatására. Mintha lefagyna, csak erősen kapaszkodik a pult szélébe. Attól tartok, hogy körmei letörnek az erős szorítástól, de hamar megszakad a kapcsolat, mert kiugrik a helyéből és körbefutva a pultot mellettem terem.
- Te mégis mi a francot keresel itt?!
Miután egy pár méterrel arrébb húzott, hogy Poppy még véletlenül se hallja beszélgetésünket szúrós mégis fájó szemmel néz végig rajtam.
- Szóval ? - vonja fel szemöldökét ezzel is kérdőre vonja ittlétemet. Kínomban elnevetem magam. Fejemet lehajtom majd alulról pillantok fel rá. Most egészen széles mosoly kerekedik az arcomra. Legbelül mélyen élvezem, hogy zavarja a jelenlétem és hogy ezzel kicsit fel tudom húzni az agyát. Mindazok után amit mondott, megérdemlek egy kis szórakozást, nem?
- Úgy tudtam nem vagyok kitiltva a kávézóból. - cinikusan körbenézek a helységben - Én nem látok a fejemet piros X-el áthúzott táblákat.
- Na ne szórakozz. - kicsit arrébb lök, amitől szemöldököm az egekbe szökik. Még sosem volt ennyire kemény velem. Egyik kezemmel meg kell támaszkodjak a falba, hogy neki ne essek. Mellettünk az egyik boxban meglepett szemek pislognak vissza ránk, de Alli gyilkos tekintete miatt inkább elfordulnak. - Nem kéne itt lenned. - sziszeg fogai között. Hunyorítani kezdek. Állam megfeszül, és Alli is erősen összeszorítja fogait.
- Nem te mondod meg, hogy mikor hova megyek. - ujjammal mellkasára bökök, amitől még idegesebb lesz. Kezét ökölbe szorítja, majd nagyot sóhajt. Nyel egyet, fejét lehajtja. Mondani akar valamit, de még mielőtt bármit is szólhatna én leállítom. Itt az esély, hogy most már én mondjam el a véleményemet. Mindeddig én tűrtem, nyeltem amit ő mondott, ideje fellépni a saját érveimmel a magam igazáért. Nagyot nyelek. Gyönyörű zöld íriszei csak úgy vibrálnak, miközben türelmetlenül várja, hogy mégis mi fontosabb annál amit ő akar mondani. - Figyelj. - kezeimmel szorgosan kezdek el mutogatni, pedig mondandómhoz egyáltalán nem lenne szükséges - Letisztáztuk. Nem akarsz látni. Nem akarsz hallani rólam. Azt akarod, hogy elmenjek. Sőt az lett volna a legjobb, ha haza sem jövök, igaz? - esélyt a válaszadásra nem hagyok, csak mondom tovább mind azt ami már régóta bennem gyülemlett - Hát persze, hisz ezt kis milliószor a tudtomra adtad. De tudod mit? Leszarom - egészen széles mosoly csúszik arcomra, amitől Alliben mintha a vér is megfagyna. - Rohadtul nem érdekel, mi tetszik neked vagy mi nem. Azért jöttem vissza mert szeretlek. ... Illetve talán nem is ilyen jelenidőben kellett volna mondanom. - hunyorítok. Szívem szerint most azonnal hátat fordítanék neki, hogy ő utánam rohanhasson és megbeszéljük, de még nem állhatok le. Nem bírom ki, hogy magamban tartsam a dolgokat. - Kibaszottul unom már, hogy az egy cseppet sem számít neked, hogy én mit akarok. - mély levegőt veszek, majd kifújom. Még mielőtt folytathatnám a kávézó ajtaja csengeni kezd és egy magas kapucnis férfi sétál be rajta akit Poppy kedvesen és hangosan üdvözöl. Visszafordulok Alli felé, aki bár tartja magát szemében gyülemlenek a könnycseppek.
- Alli, nézd ki van itt - a lány a pultból mosolyogva szól, valószínűleg fel sem fogja, hogy mi történik körülöttünk. Felé sem nézek, ellentétben a velem szemben állóval, aki ujjával egy kósza könnycseppet töröl le az arcáról, míg az előbb érkező vendég felé fordul. Elmosolyodik, majd visszanéz rám.
Nem szólunk semmit. Csak állunk mereven, mint azok az ezer éve készített szobrok, amik a temetőkben állnak és már benőtte őket a moha. Kopott színük miatt fel sem ismerné őket senki. Mi is ilyenek vagyunk. Halványak és sápadtak. Bennem tombol a düh, benne pedig a sírás. Hiába érzem legbelül, hogy nem akarom bántani még egy utolsó gúnyos mondat csúszik ki a számon.
- Nagyon el vagy tévedve, hogy tönkremegyek nélküled. - összevont szemöldökkel végig nézek rajta. Lábai megremegnek. Ajkait beszívja, majd megrázza a fejét. Megembereli magát és elindul a pult felé nagy irammal. Követem pillantásaimmal a lépteit, amik egészen a vendéghez vezetnek, akit Poppy annyira magasba emelt, mintha egy császár érkezett volna. Kapucniját leemeli a fejéről, barna kócos haja össze-vissza áll. Oldalra tekint mikor a lány mellé érkezik. Valami köszönés félét dünnyögnek el mindketten. A srác kedvesen mosolyog rá, borostája férfiasabbá teszi, pedig alig lehet nálam idősebb. Ekkor ugrik be, hogy ismerem őt, de nem tudom honnan.
Megrázom a fejem. Ellököm magam a faltól, amin eddig támaszkodtam, majd nagy léptekkel átnyargalok a kávézón, el a pult előtt. Poppy még utánam ordít valami kávéval kapcsolatosat, de nem foglalkozom vele. Kilököm magam előtt az ajtót, a hideg megcsap. Sokkal hidegebb van mint amikor bejöttem. Arcomat az ég felé emelem, ettől kicsit mintha megnyugodnék, az eddig fent tomboló düh kezd csillapodni. Csak nem szabad visszafordulnom. Már nincs visszaút. Ez itt a vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése