ALLI JACKSON
.jpg) |
| Not A Bad Thing |
- Mi az? - neveti el magát, valószínűleg nem érti, mi folytonos mosolyom okozója. Némán megrázom a fejem, kuncogok egyet az arcára kiülő idétlen mosolyt látva. Harry mocorogni kezd, pár másodperccel később felém tornázva magát néz le rám, kezeimet két oldalt bordáihoz vezetem. Ajkai hamarosan megtalálják az enyéimet, rövid csókot lehel ajkaimra.
- Mi lesz ezután? - csúszik ki számon a kérdés, ami elég hirtelen bukott fel bennem is, ám annál fontosabb, hogy minél hamarabb tisztázzuk. Mélyen, legbelül én is tudom, hogy nem lesz gyerekjáték újra átélni azt, amit az elején, mégis most úgy érzem, megéri. Megéri, hisz ennyi rossz után, ami az elmúlt időszakban ért mindkettőnket, igencsak kijár már egy kis jó is. Ezúttal Harryn múlnak a dolgok. Tudom, hogy döntés elé állított, de vajon az, hogy ide jöttem tényleg meggátolja abban, hogy elmenjen, itt hagyva maga mögött mindent, és mindenkit?
- Eszünk valamit, mert én éhes vagyok - válaszol pár másodpercnyi tanakvást követően. Válaszát hallva megforgatom a szemeimet, mégis megeresztek egy halvány mosolyt a fölém tornyosuló fiú felé.
- Komolyan kérdezem - komolyodok el, mire Harry arcáról is eltűnik a mosoly. Be kell valljam, félek attól, milyen válasz fog érkezni a kérdésemre. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ezek után Harry teljesen eltántorodott attól, hogy elmenjen, esetleg egy kicsit elbizonytalanítottam, de nem olyannak ismertem meg, akit könnyedén ellehet tántorítani attól, amit eltervezett.
Harry szemeit az enyéimbe vájja, frusztráló a csönd, ami egyre csak ránk telepszik, megőrjít ez a szótlanság.
- Mit szeretnél, mi legyen? - kérdezi végül, arcára féloldalas mosolya ül ki, egyik kezével úgy simít végig arcomon, hogy éppen csak hozzám ér. Kérdését hallva halkan felnevetek, kezemet tarkójára csúsztatva húzom közelebb magamhoz, ezzel megszüntetve a köztünk lévő teret. Csókunk kissé hosszabbra nyúlik, mint én azt eleinte terveztem, elválásunk oka végül a levegőhiány, Harry halkan felnevetve távolodik el tőlem, ülőhelyzetbe tornázza magát, ahová én is követem, lábaimat dereka köré kulcsolva ülök a lehető legközelebb hozzá.
- Ezt értsem úgy, hogy maradjak? - kérdezi, arcán pimasz mosollyal. Bármennyire próbáljuk humorral oldani a téma sajátos feszültségét, egyszerűen képtelen vagyok poénnak szánni a válaszomat.
- Ezt értsd úgy, hogy nem akarom, hogy még egyszer elhagyj - suttogom, tekintetemet elszakítom Harryétől, ajkamba harapva próbálom kerülni a szemkontaktust. Harry hatalmas kezei arcomra vándorolnak, akaratom ellenére is eléri, hogy a szemébe nézzek. Arcán furcsa mosoly pihen, először a szokásos féloldalas mosolyának tűnik, de emögött sokkal több van. Ezzel nem csupán le akar venni a lábamról, ebben minden benne van.
- Jól jegyezd meg, hogy most ezt mondtad, mert ezek után akkor sem foglak elhagyni, ha te kéred - suttogja, mondandója végén mindketten felnevetünk. Mély levegőt veszek, próbálom teljesen felfogni, mi is történt az elmúlt pár órában, de úgy érzem, ezt képtelenség ilyen rövid idő alatt.
- Na gyere - hoz vissza a valóságba a velem szemben ülő srác. Kimászva az ágyból hagyja el a szobát, pár másodpercen belül sporttáskájával a kezében tér vissza, abban kutakodik, egészen addig, míg elő nem vesz belőle egy bő pulóvert, amit az ágyra dob, gondolom azért, hogy felvegyem. Gondolkodás nélkül bújok bele a pulcsiba, ami egészen combközépig teljesen eltakar. Eközben Harry egy szürke melegítőt húzott fel, lábait keresztbe téve dől az ajtófélfának, kezeit mellkasa előtt összefonva figyeli, ahogy felveszem a pulcsiját. Amint végzek odasasszézok hozzá, gyors csókot nyomva ajkaira hagyom, hogy ujjainkat összekulcsolva kezdjen el kifelé húzni a szobából. Mezit láb csattogok végig a parkettán, bambán körbenézek mikor a nappaliba érünk. Nem emlékszem, mikor jártam itt utoljára úgy, hogy nyugodtan körbenézhessek. Nem sokat változott azóta, hogy állandó látogató voltam itt, csupán kicsit nagyobb a rendetlenség, de ez betudható annak, hogy egy évig senki nem élt itt. A konyha ugyanolyan, mint amilyenre emlékeztem. A világos falak ellenére a helyiség sötétbe borul, egészen míg Harry fel nem kapcsolja a villanyt, ezzel megvilágítva a helyiséget. Már rutinos mozdulatokkal sétálok el a konyhapultig, ahová könnyedén felpattanok. Lábaimat lelógatva figyelem Harryt, ahogy a hűtőhöz sétál, pár percig némán nézelődik.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb ha rendelünk - állapítja meg, mire halkan felnevetek. Mosollyal az arcán fordul felém, a hűtőajtót belökve jön közelebb hozzám, könnyedén férkőzik be lábaim közé.- Mit ennél? - kérdezi, egyik kezét combomon pihenteti, másikkal egy tincset tűr fülem mögé. Lazán megrántom a vállam, valójában nem is érzem, hogy olyan éhes lennék.
- Rád bízom - válaszolok arckifejezését látva. Bólint, majd egy csókot nyom a homlokomra, és elhagyja a konyhát.
Másfél óra elteltével Harry és én a kanapén fekszünk, túl egy kiadós vacsora elfogyasztásán, és egy kiadós beszélgetésen arról, melyikünknek hogy telt az az időszak, mikor nem voltunk együtt. Nagyokat pislogva tartom a tekintetem a tévé képernyőjén, fáradtnak érzem magam, de az, hogy érzem Harry leheletét a nyakamon meggátol abban, hogy el tudjak aludni. Kezével szorosan közel tart magához, a meleg takaró alatt lábaink összefonódnak.
- Nem veszed fel? - szólal meg hirtelen a hátam mögül Harry, ijedten kezdek el pillázni, fülemet azonnal megüti telefonom ismerős csengőhangja. Sóhajtok egyet, kimászva Harry öleléséből indulok el arra, amerről hallom telefonom csörgését. Az előszobába megyek, a fogasra akasztott kabát zsebéből előhalászom a készüléket, majd miután megnézem ki keres, mosolyogva fogadom a hívást.
- Szia - köszönök jókedvűen.
- Otthon vagy? - kérdezi Stan, hangja hallatán igen jókedve lehet, a háttérben hangoskodás hallatszik, talán valamelyik szórakozóhelyen van.
- Nem - válaszolok némi töprengés után, miközben visszasétálok a kanapén fekvő Harryhez, aki megjelenésemre ülő helyzetbe tornázza magát.
- Poppynál vagyunk a nyaralóba. Összejött a régi társaság, nosztalgiázunk. Ha van kedved benézhetnél - közli velem hívásának valódi okát.
- Meggondolom - válaszolok, miközben hagyom, hogy Harry két lába közé húzzon.
- Várunk - reagál, majd bontja a vonalat. A kanapéra ejtem a telefont, Harrynek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy tudjam, mit szeretne hallani.
- Stan volt - szólalok meg, a velem szemben lévő srác szemmel láthatóan meglepődik egy kicsit.
- Mit akart? - kíváncsiskodik.
- Poppyéknál vannak, összejött a régi társaság és szólt, hogyha van kedvem nézzek be - mondom az őszintét, mire Harry bólint.
- Van kedved? - kérdezi, ajkaimat összepréselve kezdek gondolkodni.
- Nélküled nincs - mondom, amint eszembe jut, hogy valószínűleg Harry nem lett meghívva. Harry felnevet, közelebb húzva magához éri el, hogy az ölébe üljek.
- Tudod, hogy engem nem látnának ott szívesen - mondja.
- Hát pedig nincs választásuk. Ha megyek, akkor veled megyek. Egyébként sem játszhatjátok ezt örökké. Egyszer meg kell beszélned a dolgokat a többiekkel - mondom, miközben kezemet tarkójára simítva túrok bele a hajába. Harry nemtetszése a dolgok felé azonnal kiül az arcára, pontosan tudom, milyen makacs, de nem fogom hagyni, hogy önfejűsége miatt romoljon meg végleg a kapcsolata azokkal, akik fontosak neki.
- Komolyan kérdezem - komolyodok el, mire Harry arcáról is eltűnik a mosoly. Be kell valljam, félek attól, milyen válasz fog érkezni a kérdésemre. Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ezek után Harry teljesen eltántorodott attól, hogy elmenjen, esetleg egy kicsit elbizonytalanítottam, de nem olyannak ismertem meg, akit könnyedén ellehet tántorítani attól, amit eltervezett.
Harry szemeit az enyéimbe vájja, frusztráló a csönd, ami egyre csak ránk telepszik, megőrjít ez a szótlanság.
- Mit szeretnél, mi legyen? - kérdezi végül, arcára féloldalas mosolya ül ki, egyik kezével úgy simít végig arcomon, hogy éppen csak hozzám ér. Kérdését hallva halkan felnevetek, kezemet tarkójára csúsztatva húzom közelebb magamhoz, ezzel megszüntetve a köztünk lévő teret. Csókunk kissé hosszabbra nyúlik, mint én azt eleinte terveztem, elválásunk oka végül a levegőhiány, Harry halkan felnevetve távolodik el tőlem, ülőhelyzetbe tornázza magát, ahová én is követem, lábaimat dereka köré kulcsolva ülök a lehető legközelebb hozzá.
- Ezt értsem úgy, hogy maradjak? - kérdezi, arcán pimasz mosollyal. Bármennyire próbáljuk humorral oldani a téma sajátos feszültségét, egyszerűen képtelen vagyok poénnak szánni a válaszomat.
- Ezt értsd úgy, hogy nem akarom, hogy még egyszer elhagyj - suttogom, tekintetemet elszakítom Harryétől, ajkamba harapva próbálom kerülni a szemkontaktust. Harry hatalmas kezei arcomra vándorolnak, akaratom ellenére is eléri, hogy a szemébe nézzek. Arcán furcsa mosoly pihen, először a szokásos féloldalas mosolyának tűnik, de emögött sokkal több van. Ezzel nem csupán le akar venni a lábamról, ebben minden benne van.
- Jól jegyezd meg, hogy most ezt mondtad, mert ezek után akkor sem foglak elhagyni, ha te kéred - suttogja, mondandója végén mindketten felnevetünk. Mély levegőt veszek, próbálom teljesen felfogni, mi is történt az elmúlt pár órában, de úgy érzem, ezt képtelenség ilyen rövid idő alatt.
- Na gyere - hoz vissza a valóságba a velem szemben ülő srác. Kimászva az ágyból hagyja el a szobát, pár másodpercen belül sporttáskájával a kezében tér vissza, abban kutakodik, egészen addig, míg elő nem vesz belőle egy bő pulóvert, amit az ágyra dob, gondolom azért, hogy felvegyem. Gondolkodás nélkül bújok bele a pulcsiba, ami egészen combközépig teljesen eltakar. Eközben Harry egy szürke melegítőt húzott fel, lábait keresztbe téve dől az ajtófélfának, kezeit mellkasa előtt összefonva figyeli, ahogy felveszem a pulcsiját. Amint végzek odasasszézok hozzá, gyors csókot nyomva ajkaira hagyom, hogy ujjainkat összekulcsolva kezdjen el kifelé húzni a szobából. Mezit láb csattogok végig a parkettán, bambán körbenézek mikor a nappaliba érünk. Nem emlékszem, mikor jártam itt utoljára úgy, hogy nyugodtan körbenézhessek. Nem sokat változott azóta, hogy állandó látogató voltam itt, csupán kicsit nagyobb a rendetlenség, de ez betudható annak, hogy egy évig senki nem élt itt. A konyha ugyanolyan, mint amilyenre emlékeztem. A világos falak ellenére a helyiség sötétbe borul, egészen míg Harry fel nem kapcsolja a villanyt, ezzel megvilágítva a helyiséget. Már rutinos mozdulatokkal sétálok el a konyhapultig, ahová könnyedén felpattanok. Lábaimat lelógatva figyelem Harryt, ahogy a hűtőhöz sétál, pár percig némán nézelődik.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb ha rendelünk - állapítja meg, mire halkan felnevetek. Mosollyal az arcán fordul felém, a hűtőajtót belökve jön közelebb hozzám, könnyedén férkőzik be lábaim közé.- Mit ennél? - kérdezi, egyik kezét combomon pihenteti, másikkal egy tincset tűr fülem mögé. Lazán megrántom a vállam, valójában nem is érzem, hogy olyan éhes lennék.
- Rád bízom - válaszolok arckifejezését látva. Bólint, majd egy csókot nyom a homlokomra, és elhagyja a konyhát.
Másfél óra elteltével Harry és én a kanapén fekszünk, túl egy kiadós vacsora elfogyasztásán, és egy kiadós beszélgetésen arról, melyikünknek hogy telt az az időszak, mikor nem voltunk együtt. Nagyokat pislogva tartom a tekintetem a tévé képernyőjén, fáradtnak érzem magam, de az, hogy érzem Harry leheletét a nyakamon meggátol abban, hogy el tudjak aludni. Kezével szorosan közel tart magához, a meleg takaró alatt lábaink összefonódnak.
- Nem veszed fel? - szólal meg hirtelen a hátam mögül Harry, ijedten kezdek el pillázni, fülemet azonnal megüti telefonom ismerős csengőhangja. Sóhajtok egyet, kimászva Harry öleléséből indulok el arra, amerről hallom telefonom csörgését. Az előszobába megyek, a fogasra akasztott kabát zsebéből előhalászom a készüléket, majd miután megnézem ki keres, mosolyogva fogadom a hívást.
- Szia - köszönök jókedvűen.
- Otthon vagy? - kérdezi Stan, hangja hallatán igen jókedve lehet, a háttérben hangoskodás hallatszik, talán valamelyik szórakozóhelyen van.
- Nem - válaszolok némi töprengés után, miközben visszasétálok a kanapén fekvő Harryhez, aki megjelenésemre ülő helyzetbe tornázza magát.
- Poppynál vagyunk a nyaralóba. Összejött a régi társaság, nosztalgiázunk. Ha van kedved benézhetnél - közli velem hívásának valódi okát.
- Meggondolom - válaszolok, miközben hagyom, hogy Harry két lába közé húzzon.
- Várunk - reagál, majd bontja a vonalat. A kanapéra ejtem a telefont, Harrynek meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy tudjam, mit szeretne hallani.
- Stan volt - szólalok meg, a velem szemben lévő srác szemmel láthatóan meglepődik egy kicsit.
- Mit akart? - kíváncsiskodik.
- Poppyéknál vannak, összejött a régi társaság és szólt, hogyha van kedvem nézzek be - mondom az őszintét, mire Harry bólint.
- Van kedved? - kérdezi, ajkaimat összepréselve kezdek gondolkodni.
- Nélküled nincs - mondom, amint eszembe jut, hogy valószínűleg Harry nem lett meghívva. Harry felnevet, közelebb húzva magához éri el, hogy az ölébe üljek.
- Tudod, hogy engem nem látnának ott szívesen - mondja.
- Hát pedig nincs választásuk. Ha megyek, akkor veled megyek. Egyébként sem játszhatjátok ezt örökké. Egyszer meg kell beszélned a dolgokat a többiekkel - mondom, miközben kezemet tarkójára simítva túrok bele a hajába. Harry nemtetszése a dolgok felé azonnal kiül az arcára, pontosan tudom, milyen makacs, de nem fogom hagyni, hogy önfejűsége miatt romoljon meg végleg a kapcsolata azokkal, akik fontosak neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése